Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

A játék

A többi művészeti technikában, a forradalom éppen a művészi alkotás funkciójának a megváltozásán alapszik. Az ilyen művészet többé már nem a valóság egy töredékét ábrázolja, hanem eszközzé válik a művészet megismeréséhez. Hasonlóképpen, a müvész-szinész, alapvetően uj funkciót ad a játékának: nem laposan ir le egy körülhatárolt helyzetet vagy az élet egy darabját, hanem megteremti a sugallatok együttesét, azoknak a jeladásoknak az ábécéját, amelyek átdöfik a közhelyek pikkelyeit, a gondolati sztereotipiákat, hogy megismertessék velünk a valóságot, amelynek sokszor nem is vagyunk tudatában. A müvész-szinész játéka ideografikus játék, amely megtámadja a kollektiv képzeletet, vagy ha úgy tetszik, azt a „vad gondolkodást", amelyről Lévi-Strauss beszél.

Ez a módszertanilag elrendezett és művé az -.1 átéknak nevezett rendszer számtalan elemből áll és ahhoz, hogy ezek az elemek a birtokunkban legyenek, állandó tréning és megfelelő gyakorlatok szükségesek.

Mindenekelőtt, a színész ne rejtse el kompozíciója szerkezetét. Ellenkezőleg, mutassa meg nyíltan, ahogy egynémely iró is /J. Joyce, Th. Mann/ leleplezi munkája szerkezetének belső mechanizmusát, komponáló munkáját, valóságos regény a regényre vonatkozóan. Nincs ez másképpen a modern festészetben sem, ahol már egy rövid elemzés is lehetővé teszi, hogy csaknem tökéletesen rekonstruáljuk a kérdéses képnél alkalmazott technikát.

Játékában a színész, még az egyik alakból a másik alakká történő átalakulása folyamatát se rejtse el, még a nézők szeme elől sem. Ez azt követeli, hogy ne elsősorban az öltözőben elkészített eszközök /maszkirozás, parókák, hamis orrok, vattázott vállak, domború hasak stb./ segítségével jellemezze a színpadi alakot. Ellenkezőleg, az elsőbbség a színész kifejezési eszközeit illeti, mint például, teremtsen maszkot kizárólag az arcizomzat segítségével, komponáljon fizikai sziluettet a test organikus de- 74 -