Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

A játék

Ez a technikai mesterségbeli tudás a müvész-szinésznél abban konkretizálódik, hogy tudatosan és állandóan keresi, hogyan egyesítse mozdulatait és hang-intonációit meghatározott jeladásban, taglejtési vagy inkantálási formában. Például, a galambturbékolás egy szerelmi jelenetben vagy egy mozdulat, melyet jól ismert képpel asszociálnak: liturgikus, katonás stb. mozdulatok. Olyan játék, amely utal ágnVlrnl . mozdulat! és hangintonációkkal - de nem betüszerint /mert akkor minden banalitássá válik/ - felkelti a kollektiv képzeletben gyökerezett példaképeket.

Elemezzük röviden az Akropolisz befejező jelenetét.

A foglyok, kollektiv pszichózisban, Krisztussal - aki majd megmenti őket - azonosítanak egy holttestet. Karácsonyi templomi éneket intonálnak, ennek a szövege azonban hozsanna a feltámadt Megváltóhoz. A foglyok, miközben diadalmenetben viszik a holttestet, a krematórium felé fordulnak. De flagelláns-menetté fejlődnek, megszaggatják jelmezeiket, a földön fetrengenek, estatikus arcuk belső fénytől ragyog, ügy viselkednek, mint a középkori zarándokok, akik, százkilométerek legyaloglása után, messziről megpillantják Jeruzsálem falait: hisztérikus kiáltások vegyülnek extatikus mozdulatokkal, ügy reagálnak, mint az a tömeg, amely Lourdes-ban, az urfelműtatáskor, misztikus pszichózisba esik. És azt a karácsonyi templomi éneket éneklik, azt a melódiát, amelyet az ember azonnal a gyerekkorával asszociál, a karácsonyeete családi harmóniájával, a gyermeki biztonsággal, a kicsinyek köré csoportosult szeretett személyekkel, akik puszta jelenlétükkel is oltalmat jelentettek.

Ily módon feszültség születik a foglyok reagálása és valóságos helyzete között, a Krisztus keresztrefeszitését leiró szöveg és a rendezés között. Ez a fizikai- és hanghatásokkal kifejezésre juttatott halál-antinómia, ütést mór a néző legmélyebb lelki nyugalmára is és előidézi benne azt a sérülést, amelyet el akarunk érni.- 73 -