Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Bevezetés

lel" azonosítani tudománytalan vállalkozás és irracionalizmust becsempésző manőver lenne. A néző ne misztikusan azonosuljon a színjátékkal, hanem tudatos és öntudatlan reakcióival egyetemben, a darab és előadás emberi-társadalmi problémáinak varratán közeledjen a közös társadalmi problémák megértéséhez és megoldásához. Barba azt hiszi, hogy egy ilyen misztikus azonosulás ma is megteremthető. /"Meg kell találnunk és fel kell használnunk azokat a világi stimulánsokat, amelyek épp annyira begyökerezettek, mint a "misztikus közreműködés" érzete a primitiv művésznél és sajátosan alkalmazva őket, meg kell ragadnunk a néző lelkét."/ Félünk, hogy egy ilyen misztikus tudatalatti nézőkezelés a darabok tudati-társadalmi rétegét elhomályosítja, és a tudatalatti hatások, irracionális képzettársítások, önkényes gondolati asszociációk, érzelmi reakciók zsákutcájába vezet. Ezért ezt az egész elméleti alapvetést el kell utasítanunk mint tudománytalan, elavult, és a szini-gyakorlatra káros elméleti dogmát. Az ösztönvilág, a tudatalatti uralma, a misztikus ködök, vallásos képzetek 8tb. szférája már haladó polgári gondolkozóknál Is elutasításra találtak: miért kellene éppen a szocialista szinjátékkultúrának ezt a zsákutcát, kivezető útnak nézni és elfogadni ? Ha Thomas Mann felléphetett az irracionalizmus és a "kollektiv tudattalan" elmélete - és tegyük hozzá: igencsak levitézlett propagandisztikus gyakorlata - ellen, úgy még sokkal inkább meg kell ezt tenni nekünk, a marxizmus alkalmazóinak, és azt hiszem ezzel nem fogunk a dogmatizmus veszedelmes végletébe kerülni.

Különben sem értjük, hogy miképp lehetséges modern elméletekről úgy irai, hogy közben a marxizmust mégcsak vitapartnerként- 16 -