Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Bevezetés

pszichológia módszereinek mélysége voltaképpen felszínesség.

Barba sokat hivatkozik az un. sokkmódszerre /"sokk-terápia"/. A nézőt, bizonyos tudatalatti-tudatos hatásokkal, brutális befolyással "sokknak", lelki megrázkódtatásnak teszik ki. Barba ezt - színháza másik elméleti alaptételeként - az "apoteózis és kigúnyolás dialektikájának" nevezi. Vagyis: bizohyos megszokott klisévé szegényedett "archetípusokat" - pl. az előbb említett "áldozat" típust /Jézus stb./ - nem konvencionális mivoltában mutatja be a nézőnek, úgy ahogy azt mítoszokban, vallásban, mesékben meg szokta látni, hanem kigúnyolva, profani zál va , megtaposva. Ezzel a nézőt "sokk" éri: amit eddig szentnek tartott, azt most sárba tiporva látja. Be a módszerhez az is hozzátartozik, hogy ez a profanizálás nem végleges: a darab végén újra felmagasztalják az igy meggyötört "archetípust". Ez a sokkmódszer is régi, ismét a pszichoanalízis módszereinek egyike, legalább negyven éves ez is. Djabb változatai is vannak, de ezek inkább szociálpszichológiai jellegűek, és alkalmazott szerepük van. így pl. Moreno amerikai szociológus "psychodrama" elnevezésű módszerében is ez a módszer él tovább: a pácienssel eljátszatják azt a jelenetet, melyben lelki "traumát" szenvedett, és a "lejátszással", az ujraátéléssel el is múlik a betegség. Újra a dráma és színház történelmi-társadalmi funkciójára utalnánk: a pszichológiai sokk, a megrázás. felébresztés, tudatosítás, katarzis stb., minden igazi színház sajátsága. Csakhogy ezt nem a tudattalan hatásokkal éri el - ezzel is -, hanem hőseinek emberitársadalmi kibontakozásával, a "tua res agitur" egész hangulatával. Barba ezt le akarja szűkíteni a tudattalanná vált, hamis konven- 14 -