Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Bevezetés

rendszerének önkényes kiterjeszté­séről van szó. 2. A pszichoanali­tikus módszerek erős szexuálpato­logikus^ vonásait akarja alkalmaz­ni darabelemzéseiben. Az elfojtott szexuális élmények freudi-jungi el­mélete, a "kollektiv tudatalattit" át meg átszövő öntudatlan szexua­litás, a darabok cselekvő elemzé­sében és rendezésében újra meg új­ra szót kap. Faustot Mefisztó mint nő és mint férfi keriti meg, a je­lenet a szajhával kifejezetten erotikus hatásokra épül /"megérin­ti teste különböző pontjait..."/. Faust ég és pokol közötti gyötrő­dését mint brutális szexuális tényt rögziti /"üti nemzőszerveit"/. E- zek a jelenetek csupán azért kel­lenek, hogy a legmélyebb tudat­alatti reflexeket is mozgásba hoz­zák a darab érdekében. De vajon ezek a hatások a darab valóságos emberi-történelmi-társadalmi tar­talma felé irányitják a néző fi­gyelmét? Nem igen tudjuk elképzel­­ni. Nem értünk tehát egyet az­zal, hogy ez a "kollektiv tudat­alatti" az ember "szellemi hazá­ja" /Vö. 31. old./, hogy az arche­típus elavult elmélete ki tudja fejezni a modem ember ezernyi komponensből, konkrét történelmi­társadalmi adottságából származó gondjait, bajait, harcát és világ­nézetét. Túlságosan egyszerű és túlságosan "tudattalan" ez a kép­let a modem élet bonyolultságához és tudatosságához képest. Ugyanak­kor : a legkevesebb utalást sem ta­láljuk sehol arra, hogy miként épül be ez az elmélet és gyakorlat a mai szocialista élet kereteibe, a tudat forradalmi átalakulásába, egyáltalán hol kapcsolódik a mi mai életünkhöz. Nemcsak a klasszi­kus múlt alkotásaihoz nyúlt törté­nelmietlen kézzel, hanem ugyan­ilyen felületességgel kezeli a je­lent, a mai publikumot is: a mélv­- 13 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom