Redgrave, Michael: Mesterség és művészet - Korszerű színház 72. (Budapest, 1964)
III. Shakespeare és a színészek
- 63 -▼an és ha meglesz a bátorsága, hogy agy játssza a szerepet, ahogyan látja, akkor csodálatos dolgot fog művelni." és rámutatott, hogy miután Macbeth Így káromolta az Istent ás esd szerint félkegyelműnek nevezte, az isten, úgy mondhatnák, oly mádon "üt vissza", ahogyan Macbeth szivébe a legnagyobb rémületet Ültetheti: azzal a hírrel, hogy a b Írna mi erdő mozogni kezdett; hiszen ez a hir közvetlenül követi az Idézett monológot. Macbeth, ha figyelik a szöveget, úgy hal meg, hogy azt kívánja: pusztuljon vele az egész világ. Unom, gyűlölöm a nap sugarát, Dőlne már romba az egész világ! és Hát legalább páncélban hulljak el! /V. felvonás, 5. jelenet - Szabó Lőrinc fordításé/ és ami nemes és hősi katonai mivoltát illeti, nem szabad elfelejtenünk, hogy kész agyán megvívni Mssdsffel, mert győzhetetlennek hiszi magát, de mihelyt Macduff megmondja neki, hogy "idő előtt vágták ki az anyjából", Macbeth igy szólt "Nem vivők veled." A másik tulajdonság, amelyet gyakran tulajdonítanak Macbethnek, az, hogy ő költő; és est a minőséget igen gyakran és nézetem szerint felelőtlen, sőt nevetséges mádon ruházzák rá Shakespeare számos más főhősére. /Hz csak akkor igaz, ha azt mondjuk, hogy mind "költők"./ De e téren is a szövegben gyakran semmi utalás nincs arra, hogy az alak tudatosan vagy öntudatlanul költőien fejezné ki magát. lem másról van itt szó, mint arról, hogy Shakespeare költészetbe öltöztette a maga alakjait éa költészetet adott a szájukba. A Minden ,1ó. ha vége jóban egy jelentéktelen Slső ur mondhatja ki az emlékezetes sort: életünk szövete vegyes fonálból áll össze, jóból és rosszból. /IV. felvonás, 3. jelenet - Vas István fordítása/
