Redgrave, Michael: Mesterség és művészet - Korszerű színház 72. (Budapest, 1964)

III. Shakespeare és a színészek

- 47 szempontból, jobbak a hivatásos színészek produkcióinál. Amennyire emlékezem, az OVDS-nek egyetlen előadását sem lát­tam, de minta Marlowe Society korábbi tagja,aki több előadáson játszott, másokat pedig végignézett, teljes felelősséggel mondhatom, hogy a versmondásnak /a társaság fő büszkeségé­nek/ színvonala határozottan alatta maradt a mai jobb hiva­tásos produkciók átlagának. Azt hiszem, nagyjából Itt az ideje, hogy ezt kimondjuk. Hosszú időn át állították, hogy a hivatásos Shakespeare-előadások kevés figyelmet fordítanak Shakespeare szavaira és szándékaira. Ebben a vádban volt né­mi Igazság. De mennyi? és vajon a Marlowe Society színvonala mércének tekinthető-e egyáltalán, kivéve annak a közönségnek a szempontjából, amelyhez az előadások szólnak? Annyi bizo­nyos: ha mérce is, de nagyon leszűkített, csekély érvényes­ségű mérce ez. 7 Sir Desmond MacCarthy, egy, az Erzsébet-kori színját­szásról szóló könyvet bírálva, beszél egy különbségről, amelynek, mint mondja, egéaz életén át tudatában volt. Mint Írja, különbség van "azok között, akik a színházat szeretik és azok között, akik * az irodalmi élményre’ szomjaznak." Azt hiazem, ennek a különbségnek valamennyien tudatában vagyunk .és minden drámairó közül éppen Shakespeare érezteti ezt ve­lünk a legélesebben. Azok, akik "a színházat szeretik", arra is hajlamosak, hogy a színészt szeressék; az ilyenek szemé­ben még a legnagyobb szerepek la nem pusztán színészi fela­datnak számítanak, hanem olyan állandó keretnek, amelyet a színész többé-kevésbé akaratától függően tölthet be saját egyéniségével és virtuozitásával. Még a zenében, a művésze­tek legtiaztábblkában la szívesebben hallgatjuk az egyik mu­zsikust Mozartban, a másikat Beethovenben, a harmadikat, mondjuk, Chopinben, és a legnagyobb dicséret, amelyet bárme­lyik muzsikusnak juttathatunk, az, ha kimondjuk, hogy az ő Mozart- vagy Beethoven-stilusa áll a legközelebb ahhoz,amit, nézetünk szerint, Mozart vagy Beethoven igényel. A legna- 7 7. MacCarthy, Sir Desmond /1878-1952/ angol Író, kritikus és színháztőrténész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom