Redgrave, Michael: Mesterség és művészet - Korszerű színház 72. (Budapest, 1964)
II. Énnek lenni vagy nem énnek lenni
- 44 -Nem róhatom le jobban tiBzteletemet Straeberg előtt, mint ha ugyanolyan ragyogóan tehetséges tanítványokat kívánok neki, mint amilyeneket ő és a másik képromboló géniusz, Gordon Craig megérdemel. Azonban a dolgok természeténél fogva az ilyen tanítványból mindig kevés lesz. Remélem, hogy tanítványainak tehetsége nemcsak ragyogó lesz, hanem elnyühetetlen is, amennyire csak a géniusznak híján lévő tehetség elnyiihetetlen lehet. Ők talán megtalálják majd azt, amit az Actors’ Studio keres; és az eredmény talán feleaelőbb és kevésbé homályos lesz a mostaninál. A kevésbé elnyiihetetlen tehetségű színészeknek csak azt ajánlhatom: válasszák a szigorú, vesződséggel teli s ugyanakkor prózai gyalogutat a színjátszás már ismert ösvényein. Az első ilyen köztudott szabály: lássunk hozzá és játszszunk. Ha erre valaki képtelen, mert fél, hogy hibákat követ el, az jobban teszi, ha rögtön szedi a motyóját. Hogy olyan példabeszéddel éljek, amely ősrégi voltában szinte már újnak hat: ez a munka olyan volna, mint kanállal merni ki a tengert. 21 Cézanne azt Írja Roger Marxhoz intézett levelében: "Szerintem az ember soha ne akarja magát a múlttal azonosítani; a dolga csak annyi, hogy uj láncszemet fűzzön hozzá." Az Actors' Stúdiónak az az ifjú színésznője, aki tavaly nyáron először próbálkozott Júliával, feltehetőleg hallott a francia impresszionistákról, mert, mint mondják, igy kiáltott fel: "Én a szerepemet pasztellben látom, és a többiek azt akarják, hogy olajban játsszam!" Mire valaki szelíden és jogosan megpirongatta: "De ha egyszer olajban Íródott!" Bárhogyan is történt, a fiatal színésznő hozzálátott és megcsinálta. TJgy hallom, egész szép sikerrel. 21. Marx, Roger /1859-1913/ francia miivészettörténéaz, az impresszionista iskola tekintélyes pártfogója.
