Redgrave, Michael: Mesterség és művészet - Korszerű színház 72. (Budapest, 1964)
I. Arc vagy álarc
- 14 -díjátalány ózva." tires színpadi kacajjal a válla mögé dobja ég amikor öltöztetője mosolygó együttérzéssel cuppant, a színész megszólal: "És ón ezen kacag, ml?" De ahogy hetykén halad lefelé a színpadhoz vezető lépcsőkön, önmagában hozzáfűzi: "Miért csinálom az egészet? A pénzt úgysem vihetem magammal . " + + + + + Természetesen veszélyes dolog általánosságban beszélni a stílusról; én magam csak két alapvető szempontról tudok, amely közös minden stílus számára. Az egyik az, hogy nincs egyetlen olyan stilus sem, amely minden darab maradéktalan kifejezésére alkalmas volna. Ez nyilvánvaló. Kevésbé nyilvánvaló az, hogy a színésznél - gyakrabban, mint más művészeknél - a hibák gyakran közvetlenül a jótulajdonságokból fakadnak. Az angol színészek a túlzásig Is eredetiek, ahogy ezt már Coquelin^' megfigyelte; empirizmusuk és átütő egyéniségük időnkint villámfényeket szikráztathat fel a borongás égbolton, mint Kean^* tette Shakeepeare-ben; a zsidó színészek folyamatosan sziporkáznak, kiapadhatatlanul, mint a szökőkút; végletességük azonban gyakran előbb lángba borit, aztán már csak parázslik s végül fojtogat. A franciák precizitása időnként megfagyasztja a színészeket is, a közönséget is: az olaszok felületi elevensége és ragyogó tehetsége a verismo terén nem mindig fedi el az egyszerű, igaz érzések belső hiányát; a német színész hajlamos rá, hogy makacs nehézkességgel tegyen pontot az "i”-re és kösse meg a "t"nyakkendőjét. Ebben a szentenciasorozatban nyilván megbántottam valamennyi amerikai színészt is, mert Amerikában csaknem 3. Coquelin, Benoit Constant /1841-1909/ neves francia színész, elsősorban vígjátékokban aratott sikereket; ő alakította elsőnek Rostand Cyranóját. Szinjátezáselméleti könyveket is irt. 4. Kean, Edmund /1787-1833/ hires angol színész, kora vezető Shakespeare-szinésze, aki tehetségéről éppúgy ismert volt, mint szertelen életmódjáról.
