Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

III. Egy bemutató

- 97 -A titkárnő uj Jeleneteket gépel. A cseréket rögzítik. A főügyelő kimerültén vagdalja apró darabokra ügyelőpóldánvának lapjait: a 73. oldal átkerül az 33. helyébe, az 53«-t>61 67. lesz stb., stb.

És nincs mód vitára: a színház egy fanatikussal áll szemben. Behivatják a karmestert: itt kivágnak valamit, ott összevonnak két részt; a zeneszerző maga is /a legszelídebb közülük Honegger/ engedelmesen komponál át egyes akkordokat. Mindenki másolja az anyagot. A zenészeket újra be kell hivatni. Sósa anyagi esőd; sebaj, most már oly mindegy!

A fővilágosité már nem tud kiigazodni Jegyzetel között.

Két órakor mindent kezdhetnek elölről. De a színházi ember olyan állapotban van, hogy valami uj hatalom sugárzik ki belőle, és ezt mindenki megérzi.

Dél. Egy óra. A férfi dolgozik tovább. Hol van már az az idő, amikor az óráját nézte!

Szendvicseket hoznak. Mindenki a fedélzeten.

Ma, ebben a riadalomban, mindenki pontos.

Ha komoly dologról van szó, a legfegyelmezetlenebb színészek is odasorakoznak a zászló köré.

Két óra. A társulat és a műszaki gárda teljes számban együtt van.

A színházi ember olyan, mint a vizsgázó diák, aki teleszedte magát nyugtatókkal.

A színpad elő van készítve; emberünk körül összegyűlt egész kis világa; ő leveti zakóját, letépi nyakkendőjét, még az sem Jut eszébe, hogy nincs megborotválva; és Játszik, testvéreinek, barátainak, az ő embereinek, az ő népének; Játszik, teljesen újonnan Játssza el az egész darabot. És a darab uj arcot ölt.

Ami eddig elnyúlt, feleslegesnek látszott, most kifogástalanul gördül; és a mü végre megleli értelmét.