Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

III. Egy bemutató

- 81 -Ha, szerencsétlenségére, a próbák folyamán elvesztette szemének frlsseségét és nem látja többé darabját úgy, mint a legelső napon, akkor lába alól "elveszti a pedált", és minden összeomlik, óriási kártyavár gyanánt.

Akármilyen nyugtalan Is ő maga, neki mindenkit meg kell nyugtatnia.- Fogalmatok se lehet róla, hogy milyen lesz az egész, amíg minden nincs a végleges helyén. Várjátok meg legalább a világítást meg az én javításaimat.- Az isten szerelmére, dehát összesen két napunk van

hátra!- Na és? ízt én Is tudom és én talán kétségbe vagyok esve? Kövessétek az én példámat.- Látszik, hogy nem te játszol.- Micsoda? Hiszen én Is benn vagyok a darabban...- Az nem ugyanaz!- És miért, ha szabad kérdeznem?- Egy biztosi engem többé nem érdekel az egész.

Stb., stb.

A legjobb módszer, saját akarata ellenére, Charles Dullinnek, minden,általam ismert színházi ember közül a leglgazibbnak, volt a birtokában: ő magéra vett minden kétségbeesést, amelyet társulata egyáltalán el tudott képzelni. És ez a kétségbeesés olyan vad rohamokban jutott kifejezésre, hogy társai egyszerűen képtelenek lettek volna ennél többre.

Látván, hogy mesterük az öngyilkosság határén jár,ösztönösen maguk a színészek kezdték nyugtatgatni, ő vállalt magára minden szenvedést. "Még huszonnégy óra és őrá egyszer s mindenkorra a gyalázat vár; neki már csak egy sarad hátra: hogy golyót eresszen a fejébe."- De nem,Charles, nyugodjék meg, majd meglátja, minden nagyszerűen fog menni.

Mivel őt kellett megnyugtatni, a társulatnak többé eszébe sem jutott a saját kétségbeesése.