Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

III. Egy bemutató

- 80 -A színházi embernek macskászerü rugalmassággal és Igen gyors reflexekkel kell rendelkeznie. Meg kell látnia azt,ami jó; felfedeznie, ami zavaró; észrevennie, ami eltávolításra, illetve átalakításra vár; elképzelnie azt, ami még jóvátehető.

Ez az a perc, amelyben szükség van minden erejére,hogy visszataláljon első látomásához és abban makacsul elsáncolja magát. Mert ez az a perc, amikor mindenki ráveti magát a zsákmányra. Kiki halálos keserűséggel kinyilvánítja a maga véleményét; mondhatni, ez az első hajtóvadászat, amely már sejteti az igazi, a nagy hajtóvadászat körvonalait, tudniillik azét, amelyet majd a főpróba közönsége élvez végig.

Most ugyanis nemcsak a jelmezek hangolják rosszkedvre a színészeket, nemcsak a díszletek változtatják a színházat boszorkány kohóvá, hanem lám, fellép a harmadik tragikus hullám is: a zene, a maga karmesterével és muzsikusaival. Itt vannak hát a zenészek, ezek a szakszervezetbe tömörült lények, akik negyedórákban gondolkodnak s akik ellen az ember teljesen tehetetlen; a zenészek, akik végeredményben, még helyetteseiket is beleértve, rendkívül kedves és szolgálatkész emberek; igen, a zenészek, akik a lelkesedés egyetlen áramában olyan alaposan betöltik harmóniáikkal a színház hajóját, hogy többé egyetlen szót sem hallani.- Ilyen körülmények között nem lehet játszani.- Az ember nem tud árnyalni, a zenekar tulharsogja a hangot.- Rendben van, folytassák csak, ha azt akarja, hogy a főpróbára teljesen berekedjünk.- Miért nem állítja már le ezt a zenét? Elvégre a szöveg a fontos, vagy talán már nem?

Igen, a színházi embernek nem kevés a dolga, ha meg akarja védeni a maga szegény űzött vadát és ki akarja menteni a hajtóvadaszatból.