Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

III. Egy bemutató

- 79 -Négy nappal később a ruha elkészült. Madelelne megjelenik: a ruhája tökéletes. Elővigyázatosságból újra felöltözött Edwige Is; látni akarjuk a két alak közötti harmóniát.

És ezúttal Feulllere-en az első ruha a lehető legroszszabbul áll; a második megtartotta eredeti szépségét.

Madeleine jól sikerült ruhája "megölte" Edwige első ruháját, a másodikkal viszont összhangban volt. Edwige Feuillère ruháját teljesen át kellett alakítani.

Ez Is a színpad misztériumai közé tartozik.

A pánik második számú vihara akkor söpör végig a színházon, amikor a darabot első Ízben játsszák díszletek között és jelmezekben. /A világítás még csak megközelítően azonos az előadáséval./

Az alakoknak ezúttal már nemcsak jelmezeikbe kell beköltözniük, hanem az őket körülvevő színhelybe is.

A színház az a művészet, amely nemcsak az embert teremti újjá, hanem az embert környező teret is. A Térnek ezt az ujjáteremtését, igaz, kiszámították, ámde elvontan; és Íme, most konkrét alakot ölt. A képzelet síkjáról egy különös valóság síkjára lép. Vajon ez a különös valóság megteremtl-e majd azt az atmoszférát, amelyikről az alak álmodott?

A díszletek megérkezése nem egyszer sokat ad hozzá ennek az atmoszférának a megszületéséhez; de gyakran feldúlja azt, a társulatot pedig teljesen megzavarja.

Ilyen esetekben a társulat kínos-keservesen hozzálát az újabb beleilleszkedési kísérlethez, amely könnyen teheti tönkre az egész addigi munka eredményét. Sőt, néha az is megesik, hogy a díszletek, mint mondani szokás, maguk alá temetik az egész darabot, és ilyenkor aztán nem marad hátra más, mint a kétségbeesés.