Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)
I. Néhány általános megjegyzés
- 7 -Dohát hol van a színházi ember? Eszményileg úgy képzelhetjük el, mint aki a terem súlypontjában áll, a rivaldához támaszkodva. Egész lényével a sötét színpadra koncentrál, ahol, a szentélyekhez hasonlóan,gyengén pislákol a szolgálati lámpa - az Ihlet első csillagaként. És a szinházl ember, előre és eljövendő közönsége helyett, átéli az "élet-szertartást", ezt a lelkesítő, hevítő és szenvedélyes folyamatot. Megkísérli, hogy behelyettesítse magát valamennyi majdani néző szerepébe. Valamiféle' eszményi nézővé szeretne válni, aki képes megálmodni egy olyan színjátékot, amely egyszerre tetszetős, megható és megrendítő. Tudja, hogy néhány óra múlva több mint ezer ember Intéz majd rohamot e székek ellen, amelyek közül jó néhány még meg-megreccsenve őrzi az előző esti tulajdonos testének nyomását. Ezek a székek már felöltötték az ülő, kényelmesen elhelyezkedő ember formáját, megannyi emberi lenyomattá váltak, vázzá, amely minden percben kész befogadni az ember testét. És a férfi tudja, hogy mihelyt ezek a nézők elhelyezkednek ezekben a székekben, önként készek elfeledni egyéni lelkűket, hogy megosszák az általunk "A Közönség"-nek nevezett hatalmas és egyedülálló lény kollektív lelkét. Ezt a kollektív lelket egyetlen néző sem fogadhatja be a többi néző összessége nélkül, annak a titokzatos és szoros testi együttlétnek a híján, amely a színháztermet átalakítja valamiféle, tökéletessé vált érzékszervekkel rendelkező, mágneses elemmé. Csakhogy neki, a színházi embernek szüksége van arra a képességre,hogy saját képzelete s egyéni érzékenysége révén, ő egymaga fel tudja fedezni magában ezt a kollektiv lelket, és ezen is túl kollektív szívre, kollektív érzékenységre tegyen szert. A színházi ember egyszerre egyén és sokaság.Hogy erőfeszítése, munkája - vadásznyelven szólva - milyen biztosan hord, az attól függ, mennyire olvad össze egyéni érzékenysége egy egész emberi csoport érzékenységével.
