Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

I. Néhány általános megjegyzés

3 -Röviden: a színházi ember érzékenysége egyszerre egyedi és általános. Csak ebben az esetben találkozhat az ö ízlése a többiek Ízlésével. Egyszerre és ugyanolyan mértékben szolgálja önmagát és a többi embert.

Ezt az egységet saját szivünk és a kollektiv, a közös szív között - majdnem azt mondtam: a közös test között, e szó rituális jelentését értve - hitein szerint csak az emberek iránti szenvedélyes, feltétlen, valóban őszinte szeretet hozhatja létre.

És ezért, bármily megbotránkoztatóan is hangozzék, a színházi ember, a pap és a varázsló között fiziológiai hasonlatosság van.

Érezni, előre, a többiek helyett, hogy majdan felkelthessük az ő érzéseiket is...

Felfedezni, meglátni, mi szolgálja a többiek üdvét, gyönyörét vagy szabadulását...

A "szállított áru" jellege természetesen minőségileg más és más: a pap megbocsát és üdvözít, a varázsló felszabadít, a színház megkönnyebbülést hoz, de a többiekkel való egyesülés folyamata ugyanaz.Ugyanaz a "javak" megosztásának, cseréjének jelensége is. És végül: csak a szeretet, sőt, az egyéni vágy teremtheti meg hatékonyan és hitelesen a kollektív áldozatnak azt a csodálatos pillanatát, amely különféle fokon, de egyaránt létezik a templomokban, a mágikus szertartásokon és az erre a névre méltó színházakban. És ebből következik, hogy a színházi ember, akit most ott pillanthatunk meg a nézőtér homályában, a színház tulajdonképpeni szivére borulva, minden erejével arra tör, hogy beleolvadjon a többiekbe, mindaddig, amíg a többiekben meg nem találja önmagát.

Ha ez sikerül, akkor már nem kell tovább törődnie a többiekkel, hanem csak önmagával, hiszen lelke már összeolvadt a többiek leikével!...