Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)
II. Egy nap a színházban
- 65 -- Jaj de örülök, attól féltem, én tehetek róla.- Nem, az én hibám volt. Micsoda hülyeség: a riposztnak az oldaladat kellett volna érnie, és erre, magam se tudom, miért, a fejed felé szúrtam; igaz, részben az volt az oka, hogy úgy láttam, mozog a függöny, és féltem, nehogy a közönség észrevegye Fortlnbras katonáit... A társulat, a "játszmát” kommentálva, felfelé vonul, és most már fogadhatunk rá, hogy a színházi ember újra megjelent, de alaposan! Beszél, beszél, ha akarná, se tudná abbahagyni. Három teljes órán át a feledés homályába volt zárva - hát persze hogy szenvedélye most kettőzött erővel robban ki. Különben is, az ember olyan jól érzi magát az előadás végeztével. Mint egy fiatal anya a szülés után! Egyszerre vagyunk könnyűek és összetörtek. Néhány jóbarát még benéz hozzánk; a beszélgetés ismét csak a darab körül folyik, amelyhez egy kicsivel még közelebb kerültünk. Lerúgjuk a cipőt, ledobunk néhány felesleges jelmezdarabot; piszkosak vagyunk és jogunt is van hozzá; az izzadságlepte, a melegtől repedező maszk mintha tulajdon jelképe volna az élet részeg és tarkán rendetlen forgatagának, amelyben egész este henteregtünk; szomjasak vagyunk, éhesek vagyunk, a vér egészséges szilajsággal kering ereinkben. Most aztán megengedhetjük magunknak, hogy kiélvezzük a nap fáradalmainak izét.- Megígérte, Monsieur, hogy még leadja a jövő havi beosztást. A nyomdász holnap már hajnalban itt lesz.- Jaj, igaz! Istenem, de tudják nyaggatni az embert!- Én igazán nem tehetek róla.- Tudom, tudom, nem is magának szólt.- Hát kinek?- A színház Istenének!- Hát van olyan?- Majd megmutatom magának; egy kis kinai isten. Jövök mór.
