Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)
II. Egy nap a színházban
- 15 -EGY NAP A SZÍNHÁZBAN Délelőtt tiz óra; a színház előtt taxi áll meg. A férfi, aki (elszáll belőle, túlságosan is sápadt; arcvonásainak egyensúlyát idegesség és fáradtság bontja meg. Ennek ellenére: boldog. Gyakran különféle csomagokkal van megrakodva, amelyeket nyaláb szénaként cipelj néha valamiféle köpenyt, amelybe belebonyolódik és megbotlik, egylábú asztalt, amely akkora, mint ő maga - az ócskapiacon zsákmányolta -, vagy, máskor, egy halom könyvet; ma azonban nem cipel semmit. Felöltőjének gallérját a füléig hajtotta. Fajtájának más, komolyabb képviselői soha nem válnak meg a tekintélyes külsejű aktatáskától, amelyet hanyagul lóbálnak kezükben. Hajdanában az ilyen emberek szivaroztak... A szinház előtt már öt-hat ember várja a pénztárnyitást, holott addig még jó óra van hátra... A férfi oldalról rájuk néz, egy pillanatra meglassítja a lépést, úgy tetszik, mintha beszélni akarna velük, talán köszönetét mondani, vagy tán megkérdezni, nlncs-e szükségük valamire, de aztán - szeméremből? tapintatból? vagy azért, mert ez nem szokás? - belép a színházba, úgy, mintha ottlétüket észre sem venné. Pedig de jól esett volna néhány üdvözlő szó - hiszen ezek az emberek hősök! Nos, annyi bizonyos: nem a kedv hibádzott hozzá. Hányszor akasztja meg a szemérem a szív lendületét! Kinyittat egy ajtót a takarítónővel, aki bőséges vlzáradattal mossa fel a bejáratot és átmegy az előcsarnokon, így megkíméli magát attól, hogy körbe kerüljön a müvészbejáróhoz. A szinház olyan mesterség, amelynek sok közös vonása van a sporttal; ilyen, többek között, a fáradság okos adagolása. A férfi első mosolya tehát a takarítónőnek szól, aki
