Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

III. Egy bemutató

- 100 -"Negyed óra múlva kezdünk" - mondja a hang, egyre sötétebben.

Ezúttal nem bírja tovább, lemegy a színpadra. Tapogatni kezdi a díszletet és Idegesíti a fővilágos It ót, aki maga Is fehérebb a vászonnál.

Szállingóznak a színészek. A férfi megigazítja egy társa nyakkendőjét, aztán szivéhez szorít egy lányt, aki üde frlsseséggel tündökllk jelmezében...

A társulat egyetlen, lüktető Idegcsomó; a dlszletezők halálsápadtak, mintha a föld alól ásták volna ki őket.

A főügyelő 8ürög-forog; aztán a mikrofonhoz rohan és úgy hajlik fölébe, mintha hányni akarna:

"Színpadra az első felvonáshoz" — mormolja gyászos hangon.

A függöny túlsó oldalán, a kivilágított nézőtér felől, sajátos zugás hallatszik; mintha egy barátságtalan tengertől vagy egy rajnyl felizgatott darázstól származnék.

Dekoltált vállak, gondosan megkötött fekete nyakkendők; tar fejek, ősz sörények, öreg Intelléktuellek jellegzetes koponyái; és odafenn, a kakasülőn, mind a sok kedves hivő: a korlátra hajolnak, hogy megállapítsák, kik ülnek az el3ő sorokban.

A színpadot most már ellepi valamennyi színész és műszaki; senki nem áll egy helyben; csupa nedves kéz, elszorult szív, száraz nyelv; a memória mintha a lábaink között slklana tova; futunk a szövegünk után; egyszóval: teljes a lidércnyomás.

A színházi ember úgy tesz, mintha tréfálni volna kedve. «- Hány óra ?- Kilenc óra hat perc.- Hát hányra lesz ennek vége?

!