Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)
Küzdjünk a szilárd, baráti kollektíváért
- 79 -lelkét; de ha lemondotok erről a magasrendü érzésről és a művészet szentélyébe kicsinyes szinészi irigykedést, pletykát és apró emberi gyöngeségeket hurcoltok - a szentély az emberi lélek hulladékainak és salakjának szemétdombjává lesz.És akkor a nézőt örökös ünnep helyett kihűlt érzések és keserű gondolatok fogadják. Hogyan előzhetjük ezt meg? Mindenekelőtt meg kell tanulnunk azt, hogy a művészetet szeressük önmagunkban, ne pedig önmagunkat a művészetben. Erősen emlékezetünkbe kell vésnünk, hogy művészetünk kollektiv, amelyben valamennyien egymástól függünk. Minden hiba, minden rossz szó, pletyka valamennyiünkre hat, s köztünk arra is, aki a mérget fecskendezte. A kollektívában, a nyilvánosság előtt való megnyilatkozásaink alkalmából minden gondolatot meg kell fontolnunk, mielőtt kimondjuk, mérlegelnünk kell, hogyan fogadja majd az együttes, milyen formát válasszunk, hogy mindenki helyesen értse. Ki kell irtanunk önmagunkból a kicsinyes sértődékenységet, az önimádatot, a pletykázó hajlamot, az irigységet, s nem szabad megfertőznünk velük a kollektíva légkörét. A színházi ifjúságnak ezért egyéni kis érdekeit alá kell rendelnie a közös, szeretett ügynek, szerénységet kell tanúsítania a maga tehetségének megítélésében. A tehetségek csak a szeretet és barátság, az elvtársi, igazságos bírálat és önbirálat atmoszférájában fejlődhetnek ki. A többszáz tagból álló kollektíva csak úgy forrhat össze, csak úgy erősödhet, ha valamennyi tag rokonszenvezik egymással. Az emberek azonban nagyon különbözőek, s a rokonszenv érzése illanékony. Az emberek összeforrasztásához szilárdabb és konkrétabb alapok kellenek. Ilyenek: az eszmék, a közvélemény, a politika. S ezeket az alapokat a komszomolistáknak és a fiataloknak kell megteremteniük a színházban.
