Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

A művészi szaktudás útja

- 75 -Az ilyen színészeket nevelő iskolák szervezése uj ok­tatási programot kíván meg. Honnan vegyük ennek alapjait? íme, honnét meríthetünk: Szinészi természetünknek megvannak a maga alkotói tör­vényei. Ezek egyaránt érvényesek minden emberre, minden or­szágra, minden korra és minden népre. E törvény lényegének érthetőnek kell lennie. Ezt a lényeget kell oktatási progra­munk alapjává tenni és legapróbb részletéig tanulmányozni.Ez az egyetlen útja az igazi művészek nevelésének. Valamennyi nagy színész ezen az utón járt művészeté­ben, még ha maga nem is sejtette. Azt mondják, hogy ez az ut nehéz. Nem. Sokkal nehezebb erőszakot elkövetni természetünkön. Sokkal könnyebb termé­szetes követelményeinek eleget tenni. Nehéz viszont a termé­szet törvényeinek tanulmányozása, s nehéz ezek alapján egy­szerű, érthető oktatási program kidolgozása. Hadd teremtsék meg ezt művészetünk régi mesterei a fi­atalság számára. Kétféle iskolatípust ismerek. Egyikükbe azért jár az ifjúság, hogy művészetét tanulmányozza. S e tanulmányozás közben az iskolai fiatalságból összeforrott színházi kollek­tíva lesz, amely tanulmányai befejezése után játszani kezd. Csupán egynéhány személy megy át más színházhoz. A másik típust "iskola menetközben" jelzővel jellemez­hetném. Ez olyan iskola, amely a színház mellett működik.Itt a speciálisan oktatott tantárgyakon kivül gyakorló osztályok vannak, azaz egyes órák a színházi előadások keretén belül folynak le. A hallgatók ennek az előadásnak résztvevői, ki­sebb szerepeket kapnak benne, vagy a töaegjelenetekben sta­tisztálnak. Olyan iskola, olyan óra, amely a hallgatók rendelkezé­sére bocsájtja a díszleteket, jelmezeket, a fényt, a színhá­zi előadás minden körülményét - olyan fényűzés, amelyet ed­dig még sehol sem láthattunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom