Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

Színészetika

- 6 -- Hát pedig, ez nem kellene, hogy gondot okozzon - nyugtatott meg bennünket Torcov. - A színész gyakorlott keze ▼alósággal gépiesen, magától értetődően teszi fel a parókát, arcára a festéket vagy ami még szükséges. Észre sem veszi és már kész az egész. Utolsó pillanatban, mindenesetre még idejében szalad ki a színpadra. Mikor szétmegy a függöny, valósággal zihál a sietségtől. Gépiesen ledarálja az első jelenetet a mikor végre némi pihenőhöz jut, csak akkor gondolhat arra, megvan-e a kellő színpadi közérzete. Azt hiszik, hogy tréfálok vagy gúnyolódom? Hem,sajnos, be kell vallanom, hogy a mi kulisszamögötti életünkben igen gyakran tapasztaljuk, hogy a színészek ennyire nincsenek tisztában azzal, mivel tartoznak a művészetnek - fejezte be Torcov.

Majd rövid szünet után Így folytatta:- Tegyük fel most, hogy magánéletünkben minden maradt a régiben, vagyis az apa betegsége, az otthoni kellemetlenségek stb., a színházban ezzel szemben egészen más a helyzet: a társulat minden egyes tagja hitelt adott annak, amiről az Életem a művészetben beszél. Ott arról van ezó, hogy ml, színészek, boldog emberek vagyunk, mert a sors ebben a roppant világban juttatott nekünk egy néhányszáz négyzetméternyi területet - a színházunkat, ahol megteremtjük a magunk külön, gyönyörűséges művészi életét, amely a szüntelen alkotás izzásában megjeleníti előttünk az emberi géniusz képzeletének figuráit, Shakespeare, Puskin, Gogol, Molière s hasonlók szellemében. Ennél többet és ennél boldogitóbbat ne keressünk a földön.

És ha szilárdan döntünk - melyiket választjuk, a mindennapi életet vagy az élet ábrázolását -, csupán az marad hátra, hogy milyen mértékben készüljünk fel az utóbbi feladat megoldására.

Végül is a dolog egyszerű. Óvják meg színházunkat a szennytől, tiszta légkörben dolgozzanak, hogy szabad művészi szellemük bátran szárnyalhasson a színpadon.