Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

A fizikai cselekvésről

- *3 -- Hem értem! KI maga? - kérdezte Arkágyij Nylkolájevlcsi mikor befejeztük a játékot.- Én - én vagyok.- Ez nem hasonlított magára. Maga az életben más, nem olyan, mint amilyen ott a színpadon volt. Az életben maga nem Így jön be egy szobába, hanem valahogyan egészen másként.- Hogyan?- Valahogyan gondosabban, valami belső céllal, kíváncsisággal, s nem olyan üresen, ahogyan az előbb a színpadon bejött; maga az életben megfigyel minden apróságot, s kapcsolatot teremt a környezet minden tartozékával. Maga most azt játszotta meg, hogy hogyan jön be egy színész a színpadra, ahelyett, hogy egy ember jött volna be a szobába. Az életben a cselekvésnek lnditóokai vannak.Azokat kell a színpadon megkeresnie. Ha valami céllal megy be, vagy ha éppen ellenkezőleg, céltalanul megy be, mert nincs mit csinálnia, mint Hlesztákovnak, akkor ez a cselekvés segítségére van abban, hogy életre keltse a megfelelő belső állapotot. A szokásos, színpadias bejövetel pedig ezzel pontosan ellentétben megakadályozza ezt és egész mást hív életre - a külsőleges, hamis színészi önmutogatást. Előző megjelenése a színen: színpadias volt. "Általában játszott", a játéknak nem volt sem logikája, sem következetes felépítése. Sok fontos dolog kimaradt belőle. Például; ha az életben bemegy valahová,mindenekelőtt tájékozódnia kell, meg kell tudnia, hogy ml történik ott, ahol megjelent, s hogyan kell viselkednie. Ezzel szemben, most,mikor bejött,rá sem nézett az ágyra és Oszipra, s máris mondta: "Már megint Itt lustálkodsz az ágyban." Azután meg: úgy csapta be maga mögött az ajtót, ahogyan azt csak színpadon, vászondiszleteknél lehet. Nem idézte fel és nem érzékeltette a tárgy súlyát. Az ajtókilincs tréfásan billegett a kezében. Ezek az apró cselekvések mind meghatározott figyelmet és időt követelnek. Enélkül az ember nem gondolja át, nem érzi meg, nem ismeri fel az igazságot, nem hiszi annak a valóságát, amit csinál. Most, hogy majdnem egy