Vinaver, Michel: Sztanyiszlavszkij és Brecht - Korszerű színház 68-69. (Budapest, 1964)

Käthe Rülicke: Sztanyiszlvaszkij és Brecht munkamódszere

- 27 -Az önmagán folytatott belső munka a pszichotechnika kidolgozásából áll. A pszichotechnika teszi lehetővé, hogy a színész felkeltse magában az alkotó közérzetet, amely a leg­kedvezőbb alap az átélés számára. Az önmagán folytatott külső munka lényege, hogy a szí­nész a test egész apparátusát felkészíti a szerep megteste­sítésére és a szerep belső életének visszaadására. A szere­pen való munka a drámai mii szellemi lényegének tanulmányozá­sában áll, hiszen a szerep a miiből született és a mű adja meg a szerep - minden szerep - értelmét. Ebben a fázisban a színész munkája önmagán, Illetve a színész munkája a szere­pen még egymástól elválasztva lép fel, és ugyanez vonatkozik a szerep átélésére és alakítására /megformálására/ Is. Az elsőrendű az átélés folyamata^ ebből születik meg az ábrázo­landó alak belső és külső képe. Az alakítás aztán megadja a láthatatlan álmok külső burkát. Mikor a Művész Szinház Ismét Moszkvában folytatta mun­káját, a szovjet színházaknak még mindig müsorgondjal vol­tak. Még mindig hiányoztak az olyan darabok, amelyek a for­radalmi nép életét és küzdelmeit ábrázolják, A klasszikusok régebbi előadásai csak részben őrizték meg érvényességüket. Nyemirovlcs-Dancsenko, aki a turné Ideje alatt Moszkvában maradt, operákat és operetteket rendezett, és, mint Szta­­nylszlavszklj később tréfásan mondta, "őrizte a színházat", egy cikkben utalt a Művész Szinház műsorának elöregedésére, és kijelentette: az eddigi darabokat Is teljesen uj felfo­gásban kell színre vinni, az uj előadások előfeltétele pedig a korábbi naturalizmussal való szakítás. 14 Gorcsakov * mondja Sztanylszlavszkljról: "Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy amikor a Művész Színház Ismét mü- 14 14. Nylkolaj Mlhajlovics Gorcsakov /sz. 1898/ szovjet rende­ző, Vahtangov és Sztanylszlavszklj tanítványa, 1924-től a Művész Szinház tagja, ahol többek között az Ész ba.i.ial járt. Bulgakov Mollere-iét és Kátajev A kör négyszöge­sítése című vígjátékit rendezte. Pályafutása során több moszkvai színházban Is rendezett, de a Művész Színházhoz és Sztanylszlavszklj hagyatékához mindig hű maradt. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom