Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

A díszlettervezés néhány kérdése

ni, amig kész éa idegen keretekbe akarják beszorítani, senki és soha nem igazodhat ki e kérdésekben.

A színházi díszlettervezés természetesen a képzőművészet sajátos válfaja, amelynek megvan a maga specifikuma, megvannak a maga belső törvényszerűségei .

A díszlettervező munkájának első pillanatáéra szembetűnő sajátossága, hogy a művészet fokáról átlép az ipar fokára és emellett gyakorlati szerepet tölt be. A rossz, művészileg értéktelen diszlet ipari termékként hat egy jó előadáson is.

Az önmagával szemben támasztott igényesség legkisebb csökkenése könnyen arra vezet, hogy a tervező munkája művészetből iparrá süllyed és ez az uj fok sokáig tartható fenn, hiszen rendszerint sem a szinház, sem pedig a kritika nem veszi észre az ilyen változást. A sajtó /még a szaksajtó is/ óvatos hallgatással fogadja a tervező és a rendező szcenikai munkáját vagy pedig néhány általánossággal elintézi a dolgot.

Pedig szinházi díszlettervezésünk helyzete most fokozott figyelmet kivánna meg. A színpadképek nagyrészét az unalmas egysíkúság,a módszerek és kifejezőeszközök meghökkentő hasonlósága jellemzi.

Sok vitás meghatározás forog közszájon a diszlettervező szerepéről. Gyakran mondogatják,- 97 -