Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)
A rendezésről
tözték - bármilyen meglepő ez, de annál bánatosabbá válik mindenki, köztük X és Y is. Az emberek, akikben már rég nem lobog az alkotói tűz, megunták egymást: Y végig sem bírja nézni X rossz játékát, az viszont őszintén felháborodik, amikor a terrorizált vezetés Y-ra bizza a bakfis szerepét. A tizenhatodik a kollektívával való békés együttélés kedvéért belement a kompromisszumokba. Az előadások szürkék, a várt felvirágzás elmarad s a kollektívában megszületik az Ítélet, amely teljesen helytálló: a tizenhatodik nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem emelte fel a társulatot az Ígért magas fokra, a színházban unják magukat az emberek, de nemcsak a nézők, hanem a színészek, a zenészek, az ácsok és a jegyszedők is. Hogy erről az unalomról ki tehet, hogy egyéni érdekei védelmében évek óta folytatott fáradságos munkájával ki fojt meg minden jót, arról senkinek nincs fogalma. Évek hosszú során át minden beszámolón és értekezleten a művészi vezetőt ért birálat után mindig elhangzott a megáiLapitás : "a kollektíva jó". És ehhez úgy hozzászoktak, hogy senkiben nem vetődik fel a gondolat, hogyan történhet meg, hogy a legrosszabb színháznál, a legnagyobb deficitek és veszekedések színházaiban is mindig jó a kollektíva?- 69 -