Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

A rendezésről

A darab néha szokatlan feladatokat tUz elénk, a rendezőnek ezt örömmel kell fogadnia, nem pedig bosszankodva. El kell vetni azt az unáoritó prakticizmuat, amely mindent leegyszerüsit, mindent megkönnyít, mindent megtalált és szokott módszerekkel old meg. Ha egy nagy monológgal kerülünk szembe, nem szabad rögtön ugv dönteni, hogy megrövidítjük /"Hiszen ki hallgatná végig?"/; nagy monológként kell elfogadnunk és kezelnünk /ha az anyag méltó rá/ és megoldást kell találnunk számára. Nem kell az eddigiekhez tartani magunkat - pedig van agy olyan rendező típus, amelynek egyedüli ée jellemző sajátossága az alkalmazkodén.

kz előadás létrehozásának első szakaszában tehát óvakodnunk kell az egyszerűsítéseiktől.

A darabot úgy kell elolvasni, tartalmát úgy kell végiggondolni, mintha a »aer*ő maga bízott volna meg minket a nagy feladattal. Ezután áttérhetünk a munka második részére, s elkezdhetjük keresni, hogyan, milyen eszközökkel testesítjük meg a színpadon azt, amit a darabban találtunk, megértettünk =

És itt rendkívül fontos az, hogy ne kezdjünk hozzá azonnal az előadás konkrét megalkotásához, hanem iktassunk közbe még agy, igen fontos, mondhatni döntő alkotói szakaszts képzeljük el a szerző adta bonyolult feladatnak egy ideális előadásban való megtastesliéaét, ahol a rendezőt semmi sem korlátozza.- 58 -