Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

A rendezésről

hetővé válnék elvontan dolgozni éa olyan előadást rendezni, amelyben a azinéazek a levegőtlen, kiterjedés nélküli térségben bontakoztatnák ki kapcsolataikat - nos, ez valószinüleg igen sajátos előadás lenne. A gyakorlatban azonban mégis el kell helyezni a diszleteket, a függönynek azét kell nyílnia éa össze kell csapódnia, időnként a zene is megszólal. Más szavakkal: még annak a rendezőnek, aki megveti a rendezői módszereket, aki kizárólag a színészekkel folytatott munkával törődik, sok más dologgal is kell foglalkoznia és ha ezt elmulasztja, akkor helyette megteszi a díszlettervező vagy valaki más.

Az efajta koncepciótlan rendezői módszer igen elterjedt, mert tehermentesiti a rendezőt és hatalmas felelősséget vesz le válláról. Olyan ez, mint az ingyenes vonatjegy: nem kell jegy után futkosni, a pénztár előtt sorbanállni, minden megy magától.

A rendezői munka itt a következőképpen alakul: megszületik az előadás eszmei elképzelése, amely nem testesül meg művészi alakzatokban, kimarad a formák keresésének időszaka, az előadás megvalósítására való áttérés a szinészvezetésre korlátozódik, a rendezői eszközök közül a legillendőbb és legelterjedtebb sablonok kerülnek bevetésre, s mindez a sajátos művészi látomás hiányával, semleges rendezői magatartással párosul.- 52 -