Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

A rendezésről

szenvedélyei fagypontra hűltek kezében. Ez nem büntetendő cselekmény, de nagy bűn.

Annak idején sok szó esett a rendezői önkényről, de manapság még a kötekedő kritika sem beszélhet ilyesmiről. Ilyen ma nincs. Úgy tűnt, hogy ez viszont életrehivhat briliáns szinészi teljesitményeket. Be ilyenek sincsenek.

Meg kell állnunk egy pillanatra a rendezői munka egy állomásánál. Arra az állomásra gondolok, amelynek létezését néhány rendezőnk nem is gyanítja: az előadás koncepciójára.

A rendezőnek a szinés3zel való munkája a tartalom értelmezésén, még nem az előadás rendezése. Szeretném bizonyítani ezt az állítást, amelyet egyesek esetleg vitatnak. Hogyan kell rendezni az előadást, milyen módszerekkel, milyen eszközökkel? Milyen erők játszanak bele az előadás létrehozásába? Az utóbbi időben megjelent egy rendezői irányzat, amely egyáltalán nem számol ezzel a nehéz és felelősségteljes kérdéssel: hogyan kell megrendezni az előadást. "Hogyan kell megrendezni az előadást? - Ahogy a szerző megirta" - és a megoldás formája magától megjön. És milyen módszerekkel? "Nincsenek különös módszerek. Egyetlen módszer van: a szerző minél teljesebb, minél hitelesebb kifej ezé se. "

Ha a rendezőnek lenne rá módja, hogy ne éljen rendezői módszerekkel, ha valami csoda folytán le-51