Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VI. A hatalmas színház

Szabadulás teljesen másféle stílust és technikát igényelt. A legbelsőbb rugókig feltárt színháznak a képzeletbeli elemekkel való ilyetén összefonódása, a riportnak a színtiszta fikcióval, a ditirambusoknak az újságírói prózával való egybekapcsolódása korunk rendezőinek konstruktivista, biomechanikus, utilitáris és antiesztétikus rendezéseiben jutott kifejezésre. De senkinek még a legmerészebb álmaiban sem jelenhettek meg akkor ilyen formák között, ezeket Wyspianski szinházi alkotó ösztöne érezte meg előre, amikor messze kitört a krakkói, sőt az európai szinházak keretei közül és sok későbbi elméletet, sok kísérletet tett közkinccsé.

Irodalmunkban a Szabadulás a legelső politikai színdarab - sokkal inkább az, mint az Ősök drezdai része.2^' A Szabadulásnak nincs analógiája a mai külföldi irodalomban, nem csoda hát, hogy Gordon Craig, a szinházreformátor, amikor én tfyspianskinak minden müvét részletes kivonatban ismertettem előtte, ettől a darabtól lelkesült fel leginkább. Hogy a színészek később is menynyire nem tették magukévé a Szabadulás célzatait, ennek bizonyitéka, hogy egy egyébként remek szinész, amikor Konradot, tehát tulajdonképpen magát Wyspianskit játszotta, a tapsokra kilépett- a függöny elé és meghajolt ugyanannak a közönségnek, amelyet egy perccel előbb még a szavaival ostorozott! Az a szinész, akinek a szinen a szerző magányos vergődéseit kellett életre keltenie, hogy a darab tőr legyen, melyen fennakad a bűnösök lelkiismerete. Midőn a színfalak mögül hallgató iSyspianski ezt meghallotta, legszívesebben rögtön megszökött volna a színházból. Más színészek is hajlongtak, nem adva számot maguknak arról, hogy Wyspianski pellengérre állította Őket és hogy

^'Adam Mickiewicz az ősök legterjedelmesebb- harmadik - részét Drezdában irta.- 98 -