Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

II. A rendezőképzés

láttán. A modern színházművésznek nem szabad magáévá tennie a parlagi burzsoázia Ízlését, hisz ez a burzsoázia fütyül mindarra, ami nem fér bele az ő korlátolt agyába. A modern színházművésznek továbbá szubtilis érzékkel kell tájékozódnia az egész világ drámairodalmában, különösen benne kell élnie annak vele egykorú életében, bele kell illeszkednie, azzal együtt kell a közös cél felé törnie.

S hasonlóan gazdag invencióval és tudással kell rendelkeznie a modern színházművésznek a szinházj művészet minden egyéb területén is, mégpedig nem csak azért, mert ellenkező esetben sem ömaga nem tudná színházi müvét megvalósítani, sem az egyes színészekkel nem tudna együtt alkotni - hanem azért is, mert a színház nem holmi elkülönült művészet, hanem fejlődése beletartozik az adott korszak és az adott nemzet általános művészeti fejlődésébe. A színház élete, mint önálló művészeté, belekapcsolódik egy osztály, egy nemzet, egy nép társadalmi fejlődésébe. bnnek a fejlődési mechanizmusnak az ismerete, jelenségeinek éber megfigyelése nélkülözhetetlen a modern színházművésznek. Mert a színház a többi művészetnél erősebben függ a társadalmi alaptól s egyúttal erősebben is képes befolyásolni amazt.

Azt mondhatja valaki: a valódi rendezői tehetségnek nincs szüksége rá, hogy teletömje fejét ennyi fölös ismerettel, mert intuíciójával őmaga is kitalál mindent, megold mindent, legyűr minden akadályt.

Igaz. Hogy ki a művész és ki nem, ezt a tehetség dönti el.

Ámde a puszta tehetséggel nem lehet négyszólamú fugát szerezni, ha nem ismerjük ennek az ellenpontos formának a szabályait. A puszta tehetséggel nem lehet freskót festeni, ha nem tudjuk, milyen színeket használjunk fel ehhez. Az a tehetség, amely nincs megalapozva a lényeges ismeretekkel, előbb vagy utóbb elárulja bárdolatlan, ha ugyan nem szélhámos jellegét.- 54 -