Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)
II. A rendezőképzés
Először is nem kell megijednünk a túlságosan sok tudástól. Ezek ugyanis elérhető dolgok és nem is olyan bonyolultak, mint ahogyan a lusták és tudatlanok gondolják. Ma már tankönyvek hiányára sem lehet panaszkodni - bár igaz, hogy ezek csak idegen nyelveken állnak rendelkezésre. Másodszor pedig manapság már olyan fejlett oktatási módszerek vannak, hogy a tanuló rövid idó alatt elsajátíthatja a tárgy általános ismeretét. A szinház komponens művészeteinek legalább hozzávetőleges megismerése még a régi tipusu átlagos rendező számára is conditio sine qua non. Azt pedig, hogy egy ilyen rendezőből válhat-e modern szinházmüvész, csak a további, elmélyült tanulmányok, első sorban pedig a tehetség, vagy hogy úgy mondjam, az ilreto egyén "veleszületett tulajdonságai" döntik el. Hogy a lengyel rendező hol és hogyan szerezheti meg tudását, ezt nem tudom megmondani. Egyelőre sehol. Mert a sziniiskolában vagy a színházban aligha. A sziniiskola nyomorékok és félresiklott egyének menedékhelyévé lett. Dilettánsokat lat el védjeggyel: ebben rejlik egyetlen funckiója. A szinház általában selejtgyár, amely valósággal amerikai tempóban állitja elő tömeghasználatra szánt silány cikkeit. Ilyen körülmények közt egy uj rendezőnemzedék felneveléséről még csak szó sem lehet. ügy vélem, a lengyel rendezők első kongresszusa eléggé tisztában van vele, hogy igy nem maradhat tovább. S ebben a meggyőződésben az alábbi határozati javaslatokkal zárom referátumomat: 1. határozati javaslat: A lengyel rendezők Varsóban megtartott első kongresszusa követeli, hogy a rendezői tanszakot a legszélesebb keretek kbzt vezessék be a Varsói Sziniiskolának, mint a legjelentősebD lengyel szinházi tanintézetnek a tantervébe. E célból a kongresz- 35 -