Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VII. A "Halka"

A burzsoá színházak, engedelmeskedve a megszállók, majd utóbb a fasiszták cenzúrájának, minden lehetőt megtettek annak érdekéhen, hogy különösen ennek a felvonásnak éles társadalmi kritikáját eltompitsák s a súlypontot a szociális konfliktusokról a szerelmiekre tereljék át, a maguk felfogása szerint megmutatva a paraszti élet "szépségét", nem pedig ennek az életnek azt az igazságát, amelyet oly mélyen éreztet a forradalmi költő és a forradalmi muzsika. Igen, a falusiak kórusának refrénjét - "Mindig igy volt, most is igy van, hát azért legyünk ma vigan" - mindig szó szerint fordították le a színpad nyelvére és ez a kar úgy viselkedett, mint Anczyc dalos-táncos népszínműveiben a jó falusiak: valóban vigan és ostobán. Sőt egynémely lengyel és külföldi színpadon ezt a felvonást nem a rabsorban élő jobbágyok bemutatásával, hanem csak a góral tánccal kezdték. Ennek talán ugyanaz az értelme, mint annak, hogy Halkából elmeháborodottat, afféle koldus-Ophéliát, Jontekből meg paraszt- Othellót csináltak. Halkát a vallásos ének hatása alatt lemondatták a bosszú gondolatáról és az opera végén készpénznek vétették a kar válaszát, hogy "vig, hangos énekszóval hódolunk" az uraságnak. Az egész opera e legforradalmibb és legnépibb felvonásának, melyhez fogható ebből a szempontból nem volt az akkori világirodalomban, végre meg kellett adni valódi értelmét, és fel kellett támasztani belőle a teljes igazságot, ennek az igazságnak minden szépségét és erejét.

A Halka képzőművészeti egységét és teljességét a harmadik felvonás díszletei és jelmezei határozzák meg. Nézzük csak meg, mi áll a szinpadtervről az uj szövegkönyvben:

"A szin: hegyi tájék... Baloldalt, kissé a háttérben ódon kis fatemplom körvonalai. Jobboldalt, a háttérben kőből épült kocsma, rég elhagyott épület, lyukas zsin- 120 -