Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VII. A "Halka"

delytető, bedeszkázott ablakok. Mindez tanusitja, hogy e faluban akkora a nyomor, a birtokos annyira tönkrement, hogy már képtelen élni azzal az előjogával, amely szerint az alája rendelt jobbágyokat az 6 házi pálinkafőzdéjében készitett szesz fogyasztására kényszerithetné, amiért robotmunkával kellene fizetniük. Ámbár vasárnap van, a nép öltözéke egyáltalán nem ünnepi... A parasztok járásában és egész későbbi viselkedésükben bizonyos elnehezültség, egyeseknél töprengés, másoknál éppenséggel levertség látható. Hiszen végére jár a viszonylagos pihenés napja, holnap valamennyiükét munka várja az uraság földjén és az ispán korbácsa...

A tömegből kiválik egy parasztlegény alakja - ahogy Moniuszko irja: ,a sokaságtól félrehuzódva, csak távolról véve részt, annak mozdulataiban*. Ez az ember Jontek: szociális értelemben érettebb, a lázadásra hajlamosabb, mint a többiek, a jobbágysérelemnek és e sérelem okainak felismerésében megelőzte a rabszolgák tömegét. Magas, tagbaszakadt fiatalember, hosszú pásztorhotra támaszkodik, elgondolkozva nézi a tömegeket, olykor az utat figyeli, amelyen szerencsétlensége közeledhet, vagy az eget, amelyen a baljós jeleket lesi."

Természetesen a góral táncok, amelyek a burzsoá szinház rendezésében e felvonás egyedüli ékességei voltak, s a dráma cselekményétől elkülönítve, koreográfiái betétként szerepelnek, ilyen jelleggel nem juthattak el a realista felfogásig. Ezeket dramatizálni kellett (ugyanúgy, mint az első felvonás mazurkáját) és a lehető legegyszerűbb módon közös ideológiai nevezőre kellett kerülniük a megelőző és az utánuk következő tömegjelenetekkel.

Ezt a problémát az uj szövegkönyv igy oldja meg:

"Hirtelen jókedvű, meglehetősen élénk, harsány zene hallatszik és a háttérben, a faluból idevezető utón né- 121 -