Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VII. A "Halka"

szik, gyakran - és ez operarendezésünk gyakorlatéban újdonságnak számit - a "sorok közötti" mondanivalóhoz folyamodik. így például az első felvonás hármasában (Asztalnok, Zofia, Janusz) a hamis szinházi hagyománnyal szakitva, abból a feltételezésből indul ki, hogy ez az énekszám nem az eljegyzési szertartásnak valamiféle folytatása, hanem ez az állítólag bensőséges beszélgetés merő formaság, s a mesterkélt, választékos szavak mögött a pillanat hangulatéihoz nem illő gondolatok rejtőzködnek.

A dráma tartalmi elemzése nem kizárólag a színpadon ábrázolt vagy egyidejűleg a színfalak mögött lejátszódó eseményekre korlátozódik, hanem felöleli a szemünk láttára kibontakozó cselekmény valamennyi előzményét is, amennyiben azok számottevő dramaturgiai elemnek tekinthetők.

a régebbi rendezés általában sablonszerűén fogta fel az első felvonás befejezését. Janusz és Halka kettőse után a vendégek kara hirtelen tódult ki a színpadra és hívta mulatni az elszontyolodott vőlegényt, majd ezután fordult az ingyenélők hizelkedéseinek litániájával az előbukkanó Asztalnokhoz, az ifjú pért éltető felköszöntővel pedig az előkerülő Zoflához. Az eredeti szövegkönyv

utasítása még hozzátette, hogy Dziembának ezüstkancsó, az

2

egyik vendégnek pedig hatalmas, Zsigmond-korabeli * serleg van a kezében. A találékony rendező ezért itt beleszőtte a bernardinus fráternek - állítólag a Szuplikána emlóki rátáiból^* vett - epizódját: egy barát jámbor ábrázattal, általános csodálkozásra, azzal a tudományával produkálja magát, hogy egyhajtásra kiissza a serleg egész-----------------'Vagyis XVI. századbeli.

^'Ignacy Chodzko (1794-1861) álklasszikus, konzervatív lengyel Írónak, a régi hűbéri idők rajongójának müve. A szuplikáns (lengyelben ugyancsak latin eredetű szóval: kwestarz) = adománygyűjtő.- 113 -