Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)
V. A szóbeli ráhatás módjai
A megszólítani egyszerű szóbeli cselekvésben elsősorban hang tevékenykedik; a buzdítani és a korholni egyszerű szóbeli cselekvésekben elsősorban a hangvétel hat. Ezért időnként mindkettőjük felhasználható a partnerre való ráhatásra még olyan esetben is, ha az illető nem érti a szavak értelmét. így például gyakran bátorítunk vagy szidunk kis gyermekeket és a szidás vagy a buzdítás eléri célját, jóllehet a kicsi még nem érti a szavak értelmét. Még állatokat, lovakat, kutyákat is szoktak szidni vagy buzdítani; és az állatok nem egyszer "megértik", mit akarnak tőlük. Más ember érzelmeiről mindig általános fogalmaink vannak, ezért az érzelemhez intézett ráhatások bizonyos általánosítást tartalmaznak. A szidást vagy a bátorítást megelőző értékelés pillanatában a cselekvő szubjektum tudatában megjelenik a képzet: a partner általában nem úgy viselkedik, ahogy kellene. A buzdító azt igyekszik elérni, hogy partnere általában aktívabb, vidámabb, élénkebb legyen; a korholó, hogy partnere megint csak általában másként viselkedjék. A korholás és a buzdítás ebben különbözik az akaratra való ráhatástól:az utóbbi konkrét materiális eredményre tör, a korholás és a buzdítás általános erkölcsi eredményre. A korholáshoz és a buzdításhoz való alkalmazkodás belülről ellentmondásos. Akár korholásra, akár buzdításra készül valaki, jogának kell lennie (nézete szerint és az adott pillanatban) a partner viselkedésének megítéléséhez és értékeléséhez, tudnia kell, hogy mi jó és mi rossz a partner számára. Ez mindkét alkalmazkodást a felülről alkalmazkodáshoz közelíti. A buzditónak magának is élénknek kell lennie; ez még jobban közelíti alkalmazkodását a felülről alkalmazkodáshoz. A buzdító bizonyos értelemben mindig gyógyító, segítő.Már Hippokratész megmondta: "üz orvosnak tekintélyt- 29 -
