Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

VII. Átlényegülés

A szerep helyes értelmezésének kulcsához a színésznek helyes fő feladatra van szüksége és az elgondolás kialakulásának folyamata abban áll, hogy egyfelől a szinész a saját fő feladatét (saját gondolatát, saját eszméjét? beleilleszti a szerepbe, másfelől, hogy saját eszméjét (gondolatát, fő feladatát) megalapozza a szereppel, azaz megkeresi, kikutatja a szerepből, mint magának a szerepnek fő feladatát és eszméjét. Ilyenkor a szinész fő feladata és eszméje szükségszerűen bizonyos változásokon megy keresztül, alkalmazkodik a szerephez, maga a szerep pedig meghatározott módon felfogott, a szinész meghatározott Ítéletével értelmezett szerep formájában jelenik meg.

Végeredményként a szinész meggyőződik róla, hogy az adott szerepet csak igy lehet és kell értelmezni. A szinész számára ez az értelmezés az egyedül helyessé, a szerep lényegévé, a szerző adta értelmezéssé válik, jóllehet a valóságban ezt az értelmezést a 3zinész teremtette és találta meg a színdarabban azáltal, hogy beleillesztette a maga képzeletét, alkotó gondolatát, akaratét, eszméjét.

Ennek világos példái a Művész Színház színészeinek Csehov Három nővér (1901) és Cseresznyéskert (1904) cimü darabjai korai bemutatóiban megteremtett alakjai. Közismert tény, hogy Csehov másképp étrtelmezte őket, mint a Művész Színház szinészei és rendezése, de a színészek meg voltak győződve róla, hogy helyesen értelmezik ezeket az alakokat, hogy úgy kell eljátszani őket, ahogy ők játsszák el, igy irta meg a szerző is.

Amikor Gyikij Gorkij Kispolgárok cimü drámáját rendezte a Kis Színházban (1946),objektive a maga egyéni felfogását, saját értelmezését valósította meg; szubjektive azonban meg volt győződve róla (és ezt nem egyszer hangsúlyozta is), hogy a szerző gondolatait és eszméit valósitja meg. Az volt a véleménye, hogy az alakokról vallott felfogása tökéletesen megfelel a szerző elgondolásának.- 146 -