Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)
VII. Átlényegülés
alakult át f akiben felismerjük a képzeletünkben élő hős ismerős vonásait, de ezekhez még sok más vonás is járul, bizonyítva, hogy ez az alak valóban létezik, él, nem pedig csak képzeletünk játéka. Valójában ez az átalakulás nem megy végbe. Ezért az átlényegüxés veleje az, hogy a feltételesen végbement átalakulás meggyőző erejű. Átlényegülésről akkor beszélhetünk, amikor a néző elhiszi , hogy ez az átalakulás végbement. Az átlényegülés tehát bizonyos mértékű hiszékenységet követel meg a nézőtől s feltételezi ennek a hiszékenységnek a lehetőségét. Az átlényegülésben tehát mindig van bizonyos feltételesség. Ezt a feltételességet észreveheti, felismerheti a néző, de esetleg nem veszi észre, vagy nem törődik vele. A közönség megfeledkezhet az átalakulás feltételességéről,ha valami elvonja figyelmét erről, azaz ha az átalakulásban nem feltételesen, hanem valóban gyönyörködteti valami. Gyönyörködtetni pedig csak az tud, ami érthető, ami érdekes. Ezért egyes esetekben a gyönyörködéshez elég a hiszékenység, a közvetlenség, más esetekben viszont fejlett intellektusra, széles érdeklődési körre és sokoldalú tudásra van szükség. A szinészi művészet feltételességéhez való viszony a színház művészeit élesen két táborra osztja: a realista szinházi művészekre, és az antirealista színház harcosaira. Az utóbbiak, arra hivatkozva, hogy a feltételesség mindig jellemzője a színháznak, a feltételességet nyilvánították a azinházmüvészet alapjának. Mindenféle módon hangsúlyozták a feltételesség jelenlétét az előadás lefolyásának minden mozzanatában, gondoskodtak róla, hogy ez a feltételesség minél nyilvánvalóbb legyen, a nézők lássák, egy pillanatra se feledkezzenek meg róla. A realista színház művészei ezzel szemben mindig, minden erejükkel és minden eszközzel a feltételesség leküzdésére törekedtek, de felismerték, hogy ezt a képzelet- 119 -