Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)
VI. A hallgatás és a monológ
Ezeket a felhangokat nemcsak és nem annyira a hallgatók viselkedésének számbavétele csalja ki (hiszen az elbeszélő nem figyelheti minden egyes hallgató reagálását), hanem inkább az elbeszélő állásfoglalása azzal kapcsolatban, amiről és amit mond. Az elbeszélést a hallgatók képzelete elé vetitve az elbeszélő a monológ tartalmától függően egyik részét a hallgatók érzelmeihez, másik részletét emlékezetükhöz, a harmadikat gondolkodási folyamataikhoz vagy akaratukhoz intézi. így a meglepni uralkodó szóbeli cselekvéshez hol az egyik, hol a másik felhang járul és ezek gazdagsága, csillogása enyhiti az alapvető ráhatási mód egyoldalúságát. Ezek a cselekvés logikájának legáltalánosabb törvényszerűségei a monológban. Felhasználásuk már nem technológiai,hanem alkotási kérdés. Magától értetődi*, hogy a cselekvések logikája minden konkrét monológban egyéni és nem merül ki az általános törvényszerűségekben, s ezt a logikát a színésznek minden uj szerepben meg kell keresnie. Az általános törvényszerűségek ismerete csak arra jó, hogy segitse ezt a keresést. "A szétbontás vagy az analizis - irta Szecsenov - egy adott tárgynál e tárgy valamennyi sajátsága feltárásának eszköze; valamennyi tárgy összességének vonatkozásában pedig mind a tárgyak osztályozásának, mind pedig ismertetőjegyeik és összefüggéseik osztályozásának eszköze". * Ami magát az osztályozást illeti, ezzel kapcsolatban Szecsenov igy vélekedett: "Ha az osztályozás ésszerű, akkor már magában foglalja a tudomány valamennyi lényeges következtetését". "Kicsoda és mikor ismerte meg az egészet, ha nem bontotta szét izeire?"1®* - kérdezte Pavlov. "A természeténél Q * J.M. Szecsenov: Vál. filozófiai és pszihológiai müvek, n 487» o. (oroszul) J.M. Szecsenov: Vál. filozófiai és pszihológiai Müvek. 278. o. (oroszul) 10. I.P.Pavlov. Vál. MUvek. 489. o. (oroszul)- 112
