Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)
VI. A hallgatás és a monológ
Sok ilyen példa hozható (Versinyin és Tuzenbah elmélkedései a Három nővérben. Trigorin beszéde a Sirályban). Ezek mind olyan esetek, amikor a szereplőt nemcsak partnere foglalkoztatja, nanem valamiféle életbeli, filozófiai vagy bármilyen más problémának tisztázása önmaga számára, amikor a hős azért mondja ki a szavakat, hogy ezt a problémát megoldja és eligazodjék önnön képzeteiben, nem pedig csak azért, hogy másokra hasson velük. Ez alighanem minden olyan esetre áll, amikor a szinpadon hosszú beszéd hangzik el filozófiai vagy bármilyen más általánosító tartalommal. A tudat formálása, tökéletesitése során a gondolati fogalmakkal "operáló"embernek a szóbeli cselekvés eseteihez hasonlóan, szüksége van arra, hogy lássa azt, amin gondolkodik, megelevenítse ezeket a látomásokat. Ehhez tudatának valamelyik oldalához, valamelyik pszichikai folyamatához kell fordulnia. A gondolkozás a képzetek analízisét és összevetését, szintézisét kivánja, tehát a gondolkodás, nyomában pedig a monológ is világos, konkrét látomásokat kiván. A kezdetben zavaros, nem eléggé meghatározott látomások, amelyeket meg kell gondolni, meg kell érteni, tisztázni kell önmagunk számára a gondolkodás folyamata során és a monológban, világos, kitapintható, konkrét látomásokká változnak. Ezért kell őket szavakban megeleveníteni. A cselekvések logikája tehát a monológban a mondat plasztikus megformálását, logikai felépítésének különös világosságát kivánja meg. A gondolkodó ember mindenekelőtt a gondolatban feldolgozott jelenség egészének megalapozottságát, logikáját ellenőrzi; ezért kénytelen megeleveníteni önmaga számára - elsősorban szavakkal - az elképzelt kép elemeinek kapcsolatát. A ráhatás módját illetően két tényezőt kell figyelembe venni. Egyrészt azt, hogy a gondolkodás természeténél fogva bonyolult, ellentmondásos körülmények figyelembevételét, ennélfogva bonyolult ráhatási módok alkalmazását kivánja- 109 -
