Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

I. fejezet: Sztanyiszlavszkij rendszere, mint tudomány

erőként vesz részt benne, ha nincs oka félni tőle, ha hihet a társadalom jövőjében.

Az embereket azonban nem a jelenségek felülete, hanem lényege érdekli. Csak a lényeg ismerete teszi lehetővé, hogy hassunk a környező világra, érdekeinknek megfelelően átalakítsuk, megváltoztassuk.

Észrevehetjük - mondta Szaltikov-Scsedrin -, hogy a reális iskola müvei tetszenek nekünk, részvétet keltenek bennünk, megindítanak és megrendítenek bennünket és már ez egymagában elegendő bizonyiték, hogy valamivel több van bennük, mint a másolás egyszerű képessége. És valóban, az emberi ész nehezen éri be a külső jelek puszta visszaadásával; csak véletlenszerűen áll meg a külső ismertetőjeleknél, akkor is csak a lehető legrövidebb időre. Mindenütt, még a legjelentéktelenebb részletben is azt az intim gondolatot, azt a belső életet próbálja kitapogatni, amely egyedül képes valóságos jelentést és erőt adni a tényeknek, nyilvánvaló, hogy ha a realizmus nem felelne meg ennek a

követelménynek,semmi szin alatt nem kerülhetne bele a művé-19szetbe annak alapvető és túlnyomó elemeként."

Amit Szaltikov-Scsedrin "intim gonáolatnak", "belső életnek", "valóságos jelentőségnek és erőnek" nevez, lényegében ugyanazt nevezi Sztanyiszlavszkij az emberi lélek életének, amikor művészetünk céljáról, a művészet fő alkotó feladatáról beszél. Sztaiyiszlavszkij és Szaltikov-Scsedrin a jelenségek lényegéről beszél, amelyet a színész és az iró, általában minden művész köteles úgy kifejezni, megtestesíteni, hogy ez a lényeg láthatóvá, hallhatóvá, hozzáférhetővé váljék a közvetlen felfogás számára, hogy megértse az olvasó, a néző, a hallgató.

Amikor a művész a valóságos élet jelenségeit nem hidegen, nem szenvtelenül, hanem azzal az igyekezettel teremti 19

19. M. E. Szaltikov-Scsedrin összes Ifiivei V. k. 162-163.0. (oroszul)- 22 -