Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)
IV. fejezet: A látomás megelevenítése
I önnön érzéketlenségével; igy állítja szembe Csehov Medvéjében Popova elhunyt férje iránti szerelmét a férj viselkedésével; Osztrovszkij A szegénység nem bűn cimü drámájának 3. felvonásában igy beszéli rá Korsunov Ljubov Gorgyejevnát, hogy nőül menjen hozzá, szembeállítva a fiatal férjjel ráváró szerencsétlenségek képét az öreggel ráváró boldogságéval; igy teremt kontrasztot Puskin a Rézlovas bevezetésében egyrészt a fösvénység és a kihaltság, másrészt a bőség és az élénkség képei között. Mindezekben a képekben csupán az a közös, hogy a fogalmak kontrasztját használják fel bennük; hangosan kimondva ez szembeállítást kíván. A szembeállítás példáit minden darabban és minden szerepben megtalálhatjuk - semmivel sincs belőlük kevesebb, mint a felsorolás példáiból. A szembeállítás hangvételi formájának egyik fő jele a következő: hogy az ábrázolandó tárgyak különbözzenek. különböző színekkel rajzolják őket; a hangbeli színek legnagyobb különbsége az illető ember legmélyebb és legmagasabb hangja. Ezért, ha élő beszédben ^karunk szembeállítani két dolgot, az egyik tárgyat hangunk magas fekvésével, a .vele szembeállítottál mély hanggal rajzoljuk. Emellett a mély^és a magas hangok használatának bizonyos objektiv megalapozottsága van és ez a körülmény bizonyos, természetesen eléggé viszonylagos állandóságot kölcsönöz egyik vagy másik hangszin használatának. Ez az állandóság elsősorban a szembeállítás eseteiben fedezhető fel, de nem a megkülönböztetés minden esetében és természetesen nem mindig. így, amikor szembeállítunk valamit: magasat - méllyel, vékonyát - vastaggal, világosat - sötéttel, könnyüt - súlyossal, felületest - alapossal, törékenyt - szilárddal, kicsit - naggyal, örvendetest - komorral, vidámat - szomorúval, az ilyen esetekben az emberek többsége az ellentétpárok első felét rendszerint viszonylag magas hangon, a második felét mély hangon mondja ki.- 175 -
