Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

III. fejezet. A cselekvés természete és logikája

Sztanyiszlavszkij nagy jelentőséget tulajdonított e gyakorlatoknak, amelyekben mintegy csiraként benne rejlik a hivatásos színész technikájának lényege: azt a képességet fejleszti ki a színészben, hogy a cselekvések logikáját az objektiv adatok és a képzelet aktiv munkája segítségével építse fel. Még bonyolultabb képet nyújtanak a második csoporthoz tartozó alkalmazkodások, amelyek célja, hogy élő emberre, pertnerünkre gyakoroljunk hatást. Az alkalmazkodás jellegét mindig a ráhatás tárgyának sajátságai határozzák meg. Az embernek mint ilyen tárgynak azonban mindig rá és csakis rá jellemző esze, vérmérsékle­te, akarata, tapasztalata stb. vaui. Szék a tulajdonságok rendkívül bonyolultak és nem lehet őket sem pontosan megha­tározni, sem objektive felmérni. Ezért amikor élő emberre akarunk hatást gyakorolni és ehhez alkalmazkodunk, az ille­tő tulajdonságairól és sajátságairól alkotott szubjektív képzeteinkből kell kiindulnunk (persze az ilyen szubjektív elképzelések objektive meglehetősen helyesek lehetnek). Itt a főszerepet a partnertől való függésünk vagy függetlensé­günk érzése és a cselekvőnek a maga és partnere közti erő­viszonyokról alkotott elképzelése játssza. Például .logom van követelni, partneremnek engedelmes­kednie kell; erősebb vagyok nála; nagyobb szüksége van rám, mint nekem őrá. Vagy: nincs jogom követelni, joga és lehe­tősége van rá, hogy nemet mondjon nekem; erősebb nálam; nincs rám szüksége, holott nekem nagy szükségem van rá. Az első esetben egészen mások az alkalmazkodások, mint a máso­dikban. A valóságban ez a legvilágosabban munkatársak köl­csönös kapcsolataiban mutatkozik meg. Ha például egy tiszt egy katonára akar hatni, nem olyan lesz az alkalmazkodása, mint amikor egy magasabb rangú tisztre vagy éppen közvetlen parancsnokára akar hatni. Az ügyelő nem Ugyanúgy alkalmaz­kodik, amikor a színház egy uj dolgozójára akar hatni, mint. amikor a főrendezőre, vagy a színház igazgatójára igyekszik hatást gyakorolni.- 116

Next

/
Oldalképek
Tartalom