Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

III. fejezet. A cselekvés természete és logikája

mozgással végezzük el, amelyet mozdulatlanság követ: a tény befogadása és kapcsolat teremtése a tény és érdekeink között. Minden váratlan és erős külső inger (szóbeli vagy egyéb) esetén első mozdulatunk rendszerint visszafelé irányul - ez azonnali védekező reagálás. Csak ezt követi a mozdulatlanság.

Az értékelés folyamat, amelynek során képletesen szólva "el kell helyeznünk fejünkben" a látottakat, a hallottakat, a valami módon érzékeiteket, hogy meghatározhassuk, mit tegyünk, ha figyelembevesszük az uj körülményt.

A "tény elhelyezése fejünkben" először is többé-kevésbé szükséges dolog, attól függően, hogy érinti-e, s ha igen, milyen mértékben érdekeinket ; másodszor pedig többékevésbé nehéz is, magának a ténynek a váratlanságától és tartalmától függően. A legnehezebb a rendkívül fontos és rendkívül váratlan tényt elhelyezni fejünkben. A jelentéktelen és egyáltalán nem váratlan tényt roppant könnyű.

Minél nehezebb az értékelés, annál hosszabb ideig tart az első reflektorikus mozgásokat követő mozdulatlanság. Ez általános szabály,amely a szubjektum idegrendszerének egyéni sajátosságai alapján s aszerint módosul, hogy az illető abban a pillanatban milyen állapotban van.

Hegy a szubjektum számára a tudomásulvett tény mennyire jelentős, az kivülről az értékelés nehézségében és időtartamában fejeződik ki.

Ha a szinész a színpadon valamilyen látott vagy vele közölt tényt könnyedén és gyorsan értékelt, ez azt jelenti, hogy az illető tény vagy nem érinti az ábrázolt személy érdekeit, vagy nem hat váratlanul az ábrázolt személyre. Ha viszont hosszasan és nehezen értékeli a tényt, ez azt jelenti, hogy elevenébe talált és nyilván váratlan számára.

Ha a szinész a szinpadon gyorsan átsiklik az értékelés momentumán, viselkedése teljesen feltételes lesz. A néző látja, hogy a szinész szerepet játszik, amelyben mindent- 109 -