Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)
III. fejezet. A cselekvés természete és logikája
előre figyelembe vettek, minden eleve ianeretes, semmiféle váratlan esemény nem vág a szereplő elevenébe. Az értékelés természete rokon azzal a jelenséggel, amelyet csodálkozásnak nevezünk. Ezzel a szóval azonban a köznapi életben csak az értékelés nagyon erős fokát, tehát a hosszas, nehéz értékelést szoktuk jelölni. Ha az értékelés kifejezőerejét figyelmen kivül hagyjuk, a sz-erep rajzában összezavarodnak a hangsúlyok. Ilyenkor az alak fő, lényeges érdekei egyenértékűek lesznek másodrendű, alárendelt érdekeivel. A fő feladat zavarosságá határozatlanná teszi az elképzelést és az eszmét. Ezért a színpadon feltétlenül be kell tartani az értékelés szabályait, ahogy ezt a minden ember számára egyformán érvényes elemi cselekvési logika követeli. Utána úgy kell tovább alakitanunk az értékelést, ahogy azt az alak egyéni logikája, érdekei megkövetelik. Osztrovszkij- Büntelen bűnösök cimü darabjának első felvonásában Murov némi előkészítés után, amelynek során arra törekedett, hogy ne túlságosan izgassa fel Otragyinát, közli a nővel, hogy rövidesen elutazik. Ha az Otragyinát játszó színésznő viselkedésében ez a közlés nem idéz elő jelentős értékelést, ez azt jelenti, hogy Murov elutazása nem érinti érzékenyen érdekeit, hogy az elutazáB ténye közömbös a számára. Ez természetesen egyáltalán nem azt jelenti, hogy Otragyina szerepe minäen alakitójának mindig egyformán kell értékelnie Murov szavait. Otragyina lehet expanzív és tartózkodó, a végsőkig hihet Murovhan vagy aggódó előérzete folytán felkészülhet a legrosszabbra - ez a szerep értelmezésének kérdése. Hogy a színésznő hogyan értelmezi a szerepet, hogyan rajzolja fel magának a darab alakjai kölcsönös kapcsolatának történetét, mindez többek között abban is tükröződik^ milyen lesz az értékelése Murovval lejátszódó jelenetében. Ez az értékelés azonban feltétlenül lejátszódik, ha a színésznő logikusan cselekszik a darab feltételezett körülményei között.- 110 -