Craig, Gordon: Új színház felé - Korszerű színház 58. (Budapest, 1963)

Új színház felé

rajta, mintha tanulságát az azonnali gyakorlatban meg le­hetne valósítani az eszmények megközelítése érdekében - sokkal valószínűbb, hogy Ügyesen alkalmazva évi 10 000 fontot hozhat, bár véleményem szerint ez rendkívül haszon­talan dolog lenne - hiszen 10 000 font alig ér többet egy dalnál - és az ilyen kis összegeket vissza kell tudni uta­sítani, ha komolyan vesszük a Művészettel kaposolatos nagy eszményeket. Mint már említettem, azt Írtam le itt, amin már túl jutottam. Nézzétek meg magatoknak, ha tetszik.Tiszteljétek meg némiképpen azzal, hogy féltek tóle - és azzal, hogy, remélem, élvezitek is. Tan a színházban egy különleges fajtájú bolond, aki kedvesen azt kérdezi:"Miért ne használjak fel egy ötletet, ami hozzá még jó ötlet is?”,és biztosan lesz olyan,aki va­lamelyik rajzomra mutatva azt mondja: "Hát ez aztán igazán jó ötlet. Mi kifogás lehet ellene, ha ellopom?" és még olyan messze is elmennek - bár ezt igazán senki nem veszi komolyan - hogy hozzáteszik: "Természetesen én nyilvánosan elismerem majd«műsorfüzetekben és máshol is,azt a forrást, amelyből merítettem.” Ez a fajta bolond nem látja, hogy ha Így cselekszik, osak gyengíti önmagát és azt a színházat, amelyről azt hiszi, hogy némi szellemmel szolgálta. Azért kérlek benneteket és őt is, hogy féljen a hatásomtól.Mind­­annyiatoknak azt javasolom, hogy ha olyan ötleteket talál­nátok, amelyeket sikerrel illeszthetnétek bele legújabb produkciótokba, fogadjátok meg Punch tanácsát és "Ne te­gyétek". Másrészről azonban, ha díszlettervezői tehetsége­teket akarjátok fejleszteni, nem az azonnali haszon, hanem a magasabb fokú mesterségbeli tudás megszerzéséért, akkor a szolgálatokra állok. Be mellőzzétek a nyilvános parádé­­zást - kerüljétek el, hogy olyasmivel hivalkodjatok, ami még nem a tiétek. Egy ötletnek csak az őt szülő élet adja meg az érté­két, és osak az eredeti rezgésszám keltheti újra életre.- 74 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom