Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)
A Piscator Színpad megszületése
lényegévé emeljék. "A művészetet a népnek" tétel - az "emberi nagyság" kerülőútján keresztül - egyenes ellentétévé alakult átt "a művészet szuverenitásává". Hosszú út, amely az egyéni lelkifáj dalmakkal kibővített polgári individualizmus állomásain halad keresztül - micsoda irónia, hogy éppen a Volksbühne dramaturgiája egészen addig követte ezt az utat, amig zsákutcába jutott és ebből nem volt többé kiút a társadalmi ábrázolás felé. Ezt a kérdéskomplexust, amely a legszorosabban öszszefügg a színészettel, egy, a színház megváltozott funkciójából kiindult dramaturgiának teljesen újonnan kellett felvetnie. Eközben minduntalan vissza kell mennünk az e— gész mozgalom eredőpontjához. Mert nem önkényes változtatásról van szó, hanem olyan változásról.amelyet mindenekelőtt maguk a körülmények hajtottak végre.És ezeket a körülményeket háborúnak hívták és forradalomnak, ők változtatták meg az embert, az ember lelki struktúráját és a néphez való viszonyát.ők fejezték be azt a művet, amelyet az ipari kapitalizmus 50 évvel ezelőtt megkezdett. A háború, acélviharok és tűzlavinák közepette,végérvény esen eltemette a polgári individualizmuct. Az ember mint egyedi lény, a társadalmi kötöttségektől függetlenül vagy látszólag függetlenül, egocentrikusán keringve saját személyének fogalma körül,a valóságban ott fekszik az Ismeretlen Katona márványlapja alatt. A hazatérő, semmiben sem egyezett többé azokkal az emberről, emberiségről vagy emberi nagyságról alkotott fogalmakkal, amelyek, mint di8ztárgyak,a háború előtti világ szalonjaiban egy istenóhajtotta rend örökkévalóságát szimbolizálták. Még nagyon távol állt attól, hogy azt a típust jelentse, amelynek a szocializmus nem feltétele - amint még mindig tévesen hiszik -, hanem célja, a bajtársi, a kollektiven érző, gondolkodó és cselekvő ember típusát. -71
