Piscator, Erwin: A politikai színház - Korszerű színház 56-57. (Budapest, 1963)

Az eipikus szatíra

"komikus" hatások kedvéért és azon igyekezve, hogy valódi "színdarabot" tákoljanak össze, Hasek szatírája teljesen elsikkadt.

Mit tegyünk? Ennek az átdolgozásnak az átdolgozása teljesen reménytelennek tűnt, minthogy Brod és Reimann a mi beállítottságunkkal homlokegyenest szembenálló előfeltételekből indult ki és minthogy átdolgozásuk síkjára a ml felfogásunktól nem vezetett hid. De az összes jogok Brod és Reimann tulajdonában voltak és igy kötve volt a kezünk. Hosszadalmas tárgyalások kezdődtek. Az idő telt és nem jutottunk előre. Akkor aztán elhatároztam, hogy az átdolgozást Brecht, Gasbarra és Lania segítségével, magam hajtom végre, abban a reményben, hogy Brod és Reimann, befejezett tény elé állítva, elismeri eljárásom helyességét és beleegyezően nyilatkozik átdolgozásunkról. Ehhez az átdolgozáshoz ezúttal bizonyára még a gyanúja sem férhetett, hogy erőszakot akar elkövetni az Írón.

A színpadi forma

Első Ízben történt, hogy nem színdarab feküdt előttünk, amely akarva-akaratian, nyelvileg vagy szinpadilag megfogva vagy nem megfogva, de mégiscsak számolt a színházi formával, hanem regény. Éspedig olyan regény, amelyben, a fő alak passzivitása ellenére, minden mozgásra van beállítva; Svejket szállítják - fogházból fogházba -, Svejk elkíséri a lelkészt a misére, Svejk tolószéken megy a sorozásra, vasúton viszik a frontra, naphosszat menetel, hogy megkeresse az ezredét, röviden, állandó mozgás van körülötte. Minden mindig változik. Nagyszerű, mennyire kifejeződik az epikus anyagnak ebben a cseppfolyósságában a háború egész nyugtalansága. Már amikor először olvastam a regényt, sokkal előbb, mintsem a drámátizálásra gondoltunk, minden eseményt végtelen és

99