Dürrenmatt, Friedrich: Színházi problémák - Korszerű színház 55. (Budapest, 1963)

ahogy ezt ki szoktam fejezni, hogy a kritikának odavessek egy cimszót. Használja is elég gyakran, anélkül, hogy felfogná.

Dehát mindez csupán az én magánügyem, és ezért nem is szükséges a világot is belevonni és ezt az én magánügyemet mint a művészet általános ügyét feltüntetni, ahogy ezt Adam, a falusi biró tette, amikor az ördögöt vonja be egy paróka eredetének tisztázásához, holott ez a paróka valójában csak az övé.1^ Mint mindenütt, és nem csupán a művészet területén, itt is érvényes a mondás: kérem, csak semmi magyarázkodást.

Mindamellett, mégis csak fennáll a tény - az általunk hangsúlyozott fenntartás mellett -, hogy mi más viszonyba kerültünk ahhoz, amit anyagnak nevezünk. A mi formátlan, alaktalan jelenünket az jellemzi, hogy megformált, alakká rendezett jelenségek veszik körül, amelyek korunkat puszta eredménnyé, vagy, ami még kevesebb, átmeneti állapottá változtatják és túlsúlyra juttatják a multat, mint lezárt egészet, és a jövőt, mint azt, ami lehetséges. Ezt a megjegyzést minden további nélkül lehetne alkalmazni a politikára is; a művészetre alkalmazva azt jelenti,hogy a művészt nemcsak a művészetről alkotott vélemények veszik körül, valamint azok a következtetések, amelyeket nem belőle, hanem a történelemből, a már létező, kész dolgokból vontak le, hanem olyan anyagok is, amelyek már nem anyagok, azaz nem lehetőségek többé, hanem már alakok, azaz megformált dolgok: Caesar a mi számunkra már nem tiszta anyag, hanem olyan Caesar, aki már a tudományos kutatás tárgya lett. Hiába, a helyzet az, hogy a tudomány, amely immár nemcsak a természetre vetette rá magát, hanem - és

Az utalás Kleist Az eltört korsójára vonatkozik.

16/- 48 -