Dürrenmatt, Friedrich: Színházi problémák - Korszerű színház 55. (Budapest, 1963)

csak tud Írni,hogy saját nyelve támadt - amely öröm engem például A vak Írása közben töltött el -, rá tudja venni az írót, hogy tárgyát elhagyva a nyelvbe meneküljön.Közel maradni a tárgyhoz nagy müve szét,amelyet csak akkor lehet elérni, ha egy ellentétes ösztön is működik bennünk, amelyet meg kell fékezni. A dialógusok is rossz útra tudnak csábítani - a szójátékok, amelyek az embert meglepetésszerűen elviszik anyagától. Viszont újra meg újra akadnak olyan ötletek is,amelyeknek nem szabad ellentállni akkor sem, ha azzal fenyegetnek, hogy nagy nehezen kialakított tervünket halomra döntik. Annak az elővigyázatosságnak,hogy az ötleteknek ellenálljunk, párosulnia kell a bátorsággal, hogy ne zárkózzunk el előlük.

A tér, az idő és a cselekmény mindezen elemei és problémái, amelyeket itt most csak jeleztünk, s amelyek egymással szorosan összefonódnak, a drámaírói mesterség elemeihez, fogásaihoz és eszközeihez tartoznak.Mármost nem hallgathatom el, hogy jómagam a "drámairól mesterség" fogalmával harcban állok. Az a felfogás,hogy a művészet mindenki számára,aki elegendő szorgalommal és kitartással feszül neki feladatának, végül is megtanulható, látszólag régóta túlhaladott, mégis találkozunk vele még a drámairás művészetéről nyilvánított véleményekben. Ezt a felfogást mint szilárd támpontot, mint bevált és becsületes elképzelést fogadják el. Ennek megfelelően aztán a drámairó és a művészet közötti viszonyra is úgy tekintenek, mint házasságra, amelyben minden törvényesen, az esztétika szentségeivel ellátva történik. -Ebből fakad valószinüleg az is: hogy itt a kritika sehol másutt nem tapasztalható gyakorisággal beszél a mesterségbeli tudásról, mint olyanról, amely a müvet, az esettől függően vagy jellemzi, vagy sem. De ha jobban megvizsgáljuk, mit is értünk tulajdonképpen- 37 -