Dürrenmatt, Friedrich: Színházi problémák - Korszerű színház 55. (Budapest, 1963)

A művészetben, ahogy azt manapság gyakorolják, feltűnik valami tisztaság iránti vonzalom. A tisztán költőit akarják elérni, a tisztán lirait, a tisztán epikait, a tisztán drámait. A festő számára a tisztán festői,a zenész számára a tisztán zenei az a cél,melyet a legmélyebben kívánnak, s valaki már azt is mondta nekem, hogy a tisztán hangszerü szintézis DionUszosz és Logosz között. De még ennél is feltűnőbb a mi korunkban - amely egyébként nem tisztaságával válik ki -, hogy hite szerint mindenki a saját külön, egyedül üdvözitő tisztaságát- találta meg; a művészet megannyi ezüze, a szeméremnek megannyi változata - gondolhatnánk. Ezért ne csodálkozzunk azon, hogy a színházról is véget nem érő mennyiségben teremnek az elméletek; elméletek a tisztán teátrálisról, a tiszta tragédiáról, a tiszta komédiáról, nem is szólva a modern dramaturgiai rendszerekről, melyekből minden drámairónak háromnégy is van készenlétben - és már csak ebből az okból is zavarban vagyok, hogy most még a magaméval is előállók.

^zért azt szeretném kérni, hogy bennem ne egy meghatározott drámai irányzat vagy drámatechnika képviselőjét lássák, vagy éppen azt higyjék, hogy én most valamilyen, manapság divatos színházi világnézet ügynökeként állok az ajtó előtt, akár mint exisztencialista, nihilista,expreszszionista, ironikus, akár valami más cim^ével ellátva,amelyet az irodalmi kritikusok a maguk befőttes üvegeire ragasztanak. Számomra a szinpad nem az elméletek, világnézetek és kinyilatkoztatások harcmezeje, hanem eszköz, melynek lehetőségeit úgy kisérlem meg kiismerni, hogy játszom vele. Természetesen darabjaimban szerepelnek olyan alakok is, akik valamilyen hitet, vagy világnézetet vallanak ma-15